Egész életét meghatározod a gyereknek azzal, hogy mit etetsz vele az első két évben

Pénzcentrum/MTI2016. július 2. 17:30

A kisgyermekek táplálkozása a fogantatástól az első két évig nagy mértékben befolyásolja későbbi hajlamukat a cukorbetegségre és szív- és érrendszeri megbetegedésekre - mondta a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke szombaton a köztévén.

Póta György hozzátette: erről szól a világméretű, Első 1000 nap elnevezésű kampány, amellyel a szervezők gondolkodásváltást szeretnének elérni a szülőknél. Kifejtette, hogy egyebek mellett

meg kellene próbálni csökkenteni a cukor és édesség kínálását, mert vélekedése szerint a szülők nem akkor tesznek jót a gyerekkel, ha például a rendesen megevett ebéd után csokoládét kaphat, mivel értelmetlen dolog egy jóllakott gyereket "cukorral tömni".

A szakértő szerint egyre inkább találkoznak gyermekkorban is olyan betegségekkel, amelyek egy emberöltővel ezelőtt még nem voltak jellemzők.

Címkék:
étkezés, gyerek, étkeztetés, fogantatás,