Súlyos gondokat okoz az építkezőknek a szakemberhiány

Magyar Nemzet2016. március 11. 08:33

Mind nagyobb gondot okoz az építőiparban a szakemberhiány - írja a Magyar Nemzet.

A napilapban Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke azt mondta: ma már ott tartanak, hogy az ország szinte minden részében, valamennyi építőipari alapszakmában a szükségesnél kevesebb a megfelelő képzettségű munkaerő.

Úgy vélte, a kormányzati támogatások bővülése miatt jóval több új lakást építenek majd, és a tavalyi 7600-ról idén 12 ezerre is emelkedhet a magánépítkezések száma, ami azt vetíti előre, hogy tovább erősödik a kapacitáshiány a kivitelezői szektorban. Az elnök szerint több lehetőség is kínálkozik új szakemberek bevonására, az egyik lehetne, ha a kormány megnyitná a munkaerő-piacot a külföldiek előtt a hiányszakmában dolgozók számára.

Címkék:
otthon, építőipar, építkezés, szakemberhiány,