Szocpolmutyin kaptak egy fiókvezetőt: 27 milliós a kár

Pénzcentrum/Index.hu2016. január 27. 10:21

Közel 28 millió forintos kárt okozott 2006 és 2013 között egy mosonmagyaróvári pénzintézet kirendeltségvezetője, aki ellen üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség - írja közleményében a győri főügyészség.


A vádlott, egy 57 éves nő lakásépítési és -vásárlási, valamint gyermek után járó támogatáshoz szükséges formanyomtatványokat küldött a fiókból a központba. Takács Péter főügyész közleménye szerint az igénylésekre

  • vagy nagyobb összeget írt, mint amit az ügyfelek akartak és tudtak,
  • vagy létező ügyfelekről írt hamis adatokat
  • de olyan is volt, hogy teljesen kitalált emberek nevében igényelt szocpolt.

A Magyar Államkincstár az összegeket átutalta, a vádlott pedig azokat szépen átutalta a saját számlájára, mind a 27,7 milliót. Ez 2006-tól egészen 2013-ig ment így, ebben az időszakban 25 alkalommal igényelt valaki más nevében és tett el támogatást a vádlott, aki ezért 2-12 évig terjedő büntetést kaphat.

Címkék:
csalás, szocpol, polt péter,