Csökkenhet a rezsid, ha ezt a bankot választod

Pénzcentrum2015. augusztus 10. 10:32

A Főgáz-hitelkártya kiváltásával akár hat százalékos kedvezményt is kaphatunk a gázszámlánkból. Ehhez csak annyit kell tennünk, a Budapestnél bankolunk - írja a Népszabadság. De vajon kinek éri meg ezért bankot váltani?

Akik kiváltják a Főgáz-kártyát, bizonyos feltételek mellett akár hatszázalékos gázárkedvezményt is kaphatnak

- tudatta a lappal az állami gázszolgáltató tulajdonosi jogait gyakorló állami ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató. A Főgáz-kártya egyébként az állami Budapest Bank hitelkártyája, aminek teljes hiteldíjmutató évi 39,93 százalék, ez egyébként már 2009 óta elérhető a bank ajánlatai között.

A gázárkedvezményhez először is ki kell váltani a hitelkártyát. Ennek díja évi 1320, illetve havi 80 forint. Ahhoz, hogy megkapjuk, bírálaton esünk át, ahol legalább 60 ezer forint rendszeres havi jövedelemről szóló igazolást kér a bank. A Főgáz a kártyáról csoportos beszedési megbízással emeli le a fizetendőket, vagy az gázszolgáltató ügyfélszolgálati irodájában fizethetjük be vele az esedékes számlát. Így azonban még csak három százalék a kedvezmény (havonta legfeljebb 1650 forint) amit a bank áll számlajóváírással.

Hatszázalékos engedményhez viszont már befektetési kártyát is kell nyitni, amelynek ki kell fizetni az éves kártyadíját, ez 6 490 forint.

 Érdemes utánaszámolni, hogy mennyit spórolhatunk, ha kiváltjuk a Főgáz-kártyát. Akik ugyanis teljesíteni tudják a feltételeket, ráadásul viszonylag magas a gázfogyasztásuk, azoknak valószínűleg megéri élni ezzel a lehetőséggel.

Címkék:
otthon, rezsi, bank, nemzeti gázszolgáltató,