Vizsgálódtak rezsi ügyben: fogyasztóvédelmi hibák a Főgáznál

MTI2014. április 23. 20:30

Súlyos fogyasztóvédelmi hibákat nem, de kisebbeket nagy számban talált az energetikai hivatal a Főgáz működésének átvizsgálásakor - mondta Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

A hivatal a többi közt a szolgáltatás visszakapcsolásának határidejével kapcsolatban tárt fel visszásságokat, vagy az ügyfélszolgálati irodák számát és működését nem találta elégségesnek - számolt be a nagyobbik kormánypárt rezsicsökkentési munkacsoportjának vezetője a Főgáznál végzett vizsgálat eredményéről.

Az ellenőrzés március 5-én kezdődött, az erről szóló határozatát várhatóan szerdán teszi közzé honlapján a hivatal. A Főgáznak 60 napon belül kell orvosolnia a hiányosságokat, a többi közt ügyfélszolgálati irodát kell nyitnia több városban, de biztosítani kell a telefonos ügyintézés törvényi feltételeit is.

A Főgázt, valamint annak földgázelosztási kft-jét is vizsgálta a fogyasztóvédelmi hatóság. Megállapította, hogy január 1-je óta csaknem 630 ezer fogyasztási helyre nem küldtek megfelelő számlaképű számlát, sok helyen pedig nem tüntették fel helyesen az alapdíj összegét. Számos probléma volt a bediktált fogyasztás elszámolásával is.

A politikus megerősítette: a rezsicsökkentés folytatódni fog, és továbbra is cél egy olyan közműszolgáltató létrehozása, amely közösségi tulajdonban van.

Címkék:
gáz, energia, rezsicsökkentés,