Magyar Nemzet • 2014. február 28. 08:34
Egyik lakossági gázszolgáltató sem kezdte el a korábbiaknál szigorúbban vizsgálni a lehetséges lopásokat, annak ellenére, hogy ősz óta az ebből keletkező veszteségüket nem számolja el a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) indokolt költségként - írta pénteki számában a Magyar Nemzet a lap saját körkérdésére hivatkozva.
A lap felidézte: a MEKH októberben, a hálózati veszteség elszámolhatóságáról szóló rendelet megjelenése után azt közölte, hogy ezzel a lépéssel éves szinten mintegy 10 és fél milliárd forint marad a fogyasztók zsebében, tehát ekkora kiesést okoz a szolgáltatóknak a változtatás.
A Főgáz azt közölte: nem indított külön akciót, de rögzítették: az ellenőrzések során átlagosan 3,5 százalékban találnak lopásgyanús eseteket.
Az E.ON azt közölte: korábban is és jelenleg is nagy hangsúlyt helyeznek a hálózati veszteség csökkentésére, beruházásokkal és ellenőrzésekkel mérséklik mind a műszaki hibákat, mind a fogyasztói beavatkozásokat. A hálózati veszteség a társaság elosztási területein eléri az elfogyasztott gázmennyiség 1,9 százalékát.
A Tigáznál ugyancsak arról számoltak be, hogy a társaság évek óta nagyon komolyan foglalkozik a kérdéssel és a korábban kezdett ellenőrzési stratégiát folytatja. Hozzátették: lassú csökkenést tapasztalnak a hálózati veszteségben.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A GDF Sueznél szintén azt mondták: eddig is kiemelt figyelmet fordítottak a hálózati veszteségre, de a tavalyi rendelkezés hatására semmilyen külön ellenőrzést nem indítottak.