MTI • 2014. január 3. 15:02
Klórgáz szabadult fel egy újpesti panellakásban csütörtök este, két embert kórházba vittek megfigyelésre - tájékoztatta a katasztrófavédelem pénteken az MTI-t. A FŐTÁV Zrt. közleményben tudatta, hogy a tartály takarítása során keletkezett a klórgáz.
Ferenczi Norbert, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője elmondta: egy Árpád úti, 10. emeleti panellakásba klórt tartalmazó folyadék jutott a távfűtéshez használt kiegyenlítő tartályból a panelillesztésen át. Ez szem- és nyálkahártya-irritációt okozott.
A katasztrófavédelem egységei a lakásban egészségügyi határérték alatti mennyiségű klórgázt mértek. A mentők egy férfit és egy gyereket vittek kórházba megfigyelésre. A mentesítés miatt jelenleg a lakás nem lakható.
A FŐTÁV Zrt. közleményében azt írta, hogy a lakóház fűtési rendszeréhez tartozó tágulási tartályában végzett takarítás során a távhőszolgáltató ezzel megbízott vállalkozója klórmésszel is fertőtlenített.
A takarítás során felhasznált víz a klórmésszel érintkezett, ennek hatására klórgáz szabadult fel és a repedéseken keresztül a helyiséggel alulról szomszédos lakásba jutott. "A fűtési rendszerben közönséges víz kering, annak a balesethez nem volt köze" - zárták a közleményt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)