Nesze neked rezsivágás: pert nyertek az energiaszolgáltatók

Pénzcentrum2013. május 30. 08:32

Az E.ON és a Főgáz is győzött másodfokon az energiahivatallal szemben az energiadíj-határozatok miatt indított eljárásban, mindez azonban nem befolyásolja a tarifákat - olvasható a Népszabadságban.

A napilap úgy tudja, a bíróság másodfokon is a Főgáznak adott igazat abban a persorozatban, amit az energiaszolgáltatók indítottak a Magyar Energia Hivatal év eleji energiadíj-határozatai ellen.

A díjakról a Fővárosi Törvényszék döntése értelmében egy következő eljárásban kell az - új nevén - Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnak (MEKH) döntenie. Az azóta született törvények alapján azonban már nem határozati, hanem rendeleti formában. (A rendeletet nem kell adatokkal alátámasztania, és azt a bíróságon sem lehet már megtámadni.) A vesztes elsőfokú per után hozott törvények értelmében az új árak kihirdetéséig a jelenlegiek maradnak érvényben.

A lap ismeretei szerint hasonló ítélet született május 22-én az E.ON gázszolgáltatói által indított hasonló perforduló során is. Szerdán a Főgáz mellett az áttételesen magyar magántulajdonú Magáz keresetének is hasonlóképpen helyt adtak.

Mivel a Tigáz a kormányfő parlamenti felszólalását követő elsőfokú tárgyalásán visszalépett a keresettől, már csak a GDF Suez másodfokú perfordulója van hátra, amely szakértők szerint hasonló végkimenetelű lehet.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A perek megtörténtéről szóló információt Horváth Andrea, a MEKH kommunikációs munkatársa megerősítette a lapnak, de az ítéletek tartalmáról azok írásos kézhezvétele előtt nem kívánt nyilatkozni, ahogy a többi érintett sem.

 

Címkék:
energia, rezsi, rezsicsökkentés, gdf suez,