Pénzcentrum • 2012. augusztus 7. 09:04
Orbán Viktor miniszterelnök közbenjárását kérte nyílt levelében a Panel Érdekképviseleti Egyesület, hogy a panelprogramban több mint két éve benyújtott pályázatok kapjanak végre támogatást - írja a Napi Gazdaság.
A valóság ezzel szemben az, hogy a levelet a szervezet korábbi, leváltott elnöke írta, aki ellen mintegy 100 millió forintos károkozás ügyében jelenleg is eljárást folytat a BRFK Gazdaságvédelmi Osztálya, és akit a Panel Érdekképviseleti Egyesület ki is zárt a tagjai közül.
A Panel Érdekképviseleti Egyesület ezúton is közli az érintettekkel és a közvéleménnyel, hogy Szente Szabolcs volt elnök, és Csizmadia József egykori pénztárnok, nem jogosultak az egyesület képviseletére, nevében nem járhatnak el, kötelezettségeket nem vállalhatnak. Az Egyesület képviseletére kizárólag Dohy Béla Miklós elnök, vagy - akadályoztatása esetén - a két alelnök Zsidi Noémi és Solymosi Csaba együttesen jogosult.
A Napi Gazdaság 2012. augusztus 15-én megjelent tájékoztatása szerint a jóhiszemű tévedést az okozta, hogy a napilap szerkesztőségéhez egy, az egyesületre hivatkozó megtévesztő elektronikus levél érkezett, amely a panelprogramhoz benyújtott pályázatok támogatása érdekében kért közbenjárást nyílt levélben a miniszterelnöktől.
Orbán Viktor miniszterelnök közbenjárását kérte nyílt levelében a Panel Érdekképviseleti Egyesület, hogy a panelprogramban több mint két éve benyújtott pályázatok kapjanak végre támogatást az új Széchenyi-terv zöld beruházási rendszer panel alprogramjának keretében.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A szervezet a lap beszámolója szerint 15 700 pályázó panel-lakótelepi lakástulajdonost képviselve fordult a kormányfőhöz, miután a támogatási döntésre 2010 óta várakoznak a lakóközösségek.