Veszélyes, vörös por lepte el Kolontárt: menekülnének a helyiek

Pénzcentrum2012. február 20. 12:37

Vörös por lepte be Kolontárt. A település polgármestere tart az ajkai timföldgyár területéről származó anyag egészségkárosító hatásától. Tili Károly az InfoRádiónak elmondta, hogy az érintett helyi roma közösség számára ideiglenes lakásmegoldást szeretne biztosítani, de az általa felkeresett hatóságok, hivatalok eddig nem reagáltak a segítségkérésére.

A múlt heti rendkívül erős szél Kolontár belterületét és a településhez tartozó Lőrintepusztát hordta tele vörös porral - tudta meg a rádió Tili Károly polgármestertől, aki elmondta, annyira sűrű volt a vörös por, hogy nem lehetett látni. Autóval csak ködlámpával lehetett közlekedni, a gyerekeket pedig nem merték elengedni az iskolába. Később csitult a szél és öt-hat centiméter hó esett, amely eltakarta a port.

A polgármester szerint amíg a tározót nem fedik be, a kiporzás időről-időre megismétlődhet. Márpedig a vörös por nem tesz jót a szervezetnek, bár kevésbé káros, mint a kiömlött vörösiszap, mert nincsen akkora lúgtartalma

Tili Károly értesítette az illetékes környezetvédelmi hatóságot, a katasztrófavédelmi igazgatóságot és a belügyminisztert is. Úgy véli, rövid távon az lenne a megoldás, hogy az érintett - többségében roma - lakosokat elköltöztetnék onnan. Senkit sem szabad kísérleti nyúlnak használni - fűzte hozzá. Ők azok, akik úgy döntöttek, hogy a 2010. október 4-ei vörösiszap-katasztrófa után is maradnak a Kolontáron.

 

Címkék: