Pénzcentrum • 2011. október 21. 08:31
Az önkormányzati lakások nem fizető bérlőit csak télen védi az utcára kerüléstől a moratórium, az önkényes lakásfoglalókat pedig akkor sem - írja az Index.
Évente több ezer kilakoltatást hajtanak végre. A legtöbb kilakoltatást önkormányzati bérlakás adós lakójával szemben hajtják végre, s csak az esetek kis részében van szó önkényes lakásfoglalókról vagy éppen devizahitelesekről.
A szokásos téli kilakoltatási moratórium viszont csak decemberben lép életbe. Ugyanakkor vannak olyanok, akiket az sem véd meg a kilakoltatástól, és csak az önkormányzatok jóindulatán múlik, hogy lakás nélkül maradnak-e a hidegben.
A bírósági végrehajtásról szóló törvény december elsejétől március elsejéig tiltja a kilakoltatást, pontosabban előírja, hogy "a lakóingatlan kiürítésének foganatosítását" ezutánra kell halasztani.
Ugyanakkor a kilakoltatás kötelező elhalasztása nem vonatkozik sem az önkényes lakásfoglalókra, sem azokra, akiket korábban rendbírsággal sújtottak, mert nem tettek eleget valamilyen kötelezettségüknek a végrehajtási eljárásban, vagy akadályozni próbálták a végrehajtást végző hatóság intézkedését.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)