Kolduslista: Magyarország legszegényebb települései

Pénzcentrum2010. november 24. 11:02

Magyarország legfrissebb általános vásárlóerő-térképe szerint a legtehetősebb Csopak lakossága, míg a legkevesebb elkölthető jövedelemmel a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszabő lakói rendelkeznek. A megyék rangsorában Budapesté a legnagyobb egy főre jutó általános vásárlóerő, a sereghajtó továbbra is Szabolcs-Szatmár-Bereg megye.

A GfK Általános Vásárlóerő Index tanulmány 2010. évi adatai szerint az 1000 lakosnál nagyobb települések rangsorában a balatoni Csopak (általános vásárlóerő index: 136,8) áll az első helyen, Telki (általános vásárlóerő index: 135,6) és Budaörs (általános vásárlóerő index: 134,5) előtt. A tavalyi első helyezett Budaörs idén a harmadik helyre szorult, miután a 2006 után újra az ötös toplistában helyet foglaló Telki is megelőzte.

 


A legnagyobb nehézséggel küzdő öt településből kettő (Vilmány és Szendrőlád) továbbra is Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található, azonban a tavalyi két Jász-Nagykun-Szolnok megyei település közül már csak egy (Tiszabő) szerepel a legszegényebbek között, miután a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kántorjánosi bekerült az öt legkedvezőtlenebb helyzetben lévő település közé. Közülük is a legnehezebb helyzetben tavalyhoz hasonlóan Tiszabő van, ahol az egy főre jutó általános vásárlóerő az országos átlagnak mindösszesen 41,6 százaléka.

"A tavaly bemutatott GfK Kiskereskedelmi Vásárlóerő rangsorban elfoglalt első helyezését megőrizte Csopak, és immár az általános, tehát az összes elkölthető jövedelem szerint is a legmódosabb településnek minősül. Hasonló a helyzet a lista végén is, azaz 2010-ben is Tiszabő a legszegényebb település összességében" - mondta el Kui János, a GfK Hungária kereskedelemkutatás szektorának menedzsere.

Míg a listavezető település (Csopak) közel negyven százalékkal szárnyalja túl az országos átlagot, addig a legszegényebb (Tiszabő) alig haladja meg az országos átlag 40 százalékát.

A megyék rangsorában - Budapestet is ide értve - az első két hely szilárdnak tűnik: a főváros továbbra is mintegy 33 százalékkal az országos átlag felett teljesít és a második helyen 2009 óta tartja magát Fejér megye (általános vásárlóerő index: 109 százalék). Az országos átlag fölötti vásárlóerőt tud még felmutatni Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Pest és Vas megye.

 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)


"Érdekes, hogy a korábbi években folyamatosan nőtt Budapest előnye a megyékhez képest, azonban ez a folyamat most megtörni látszik. Ugyanakkor jól mutatja a fejlődést az, hogy immár Fejér és Komárom-Esztergom megye is megelőzi Győr-Moson-Sopron megyét, amely pedig hosszú évekig a második helyen állt a főváros mögött" - tette hozzá Kui János.


A sereghajtó megye 2006 óta változatlanul Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (általános vásárlóerő index: 75,4 százalék), de az utolsók között található Békés (általános vásárlóerő index: 82,6 százalék) és Bács-Kiskun megye (általános vásárlóerő index: 84 százalék) is.

Bács-Kiskun megye folyamatos fejlődése a többi megyéhez képest most megtorpant, sőt, 2008 óta folyamatos visszaesésének lehetünk szemtanúi. Ezzel szemben Borsod-Abaúj-Zemplén megye ellenkező irányú utat járt be: egészen 2007-ig a sereghajtók között volt, azóta viszont 4 helyezést "javított".

 

Így számolnak
A kétévente publikált Általános Vásárlóerő Index tanulmány célja a lakosság és a háztartások rendelkezésre álló, elméletileg elkölthető jövedelmének meghatározása.

A GfK Hungária által számolt általános vásárlóerő alapjául a bevallott jövedelmekről összegyűjtött adatok szolgálnak, ám az összesített mutató kialakítását sok más forrással is - így a vonatkozó munkanélküliségi statisztikával, a lakosság és háztartások számával, vendégéjszakák számával, személygépkocsi-ellátottságával, vállalkozók és vállalkozások számával, a vezetékes telefonnal való ellátottsággal stb.- kalkulálják.

Címkék: