Pénzcentrum • 2010. január 14. 17:32
A gázrobbanásban megsérült V. kerületi házban sokkal nagyobb a károk keletkeztek, mint azt a szakemberek eddig gondolták. A függőfolyosót már járhatóvá tették, hogy a tulajdonosok - felügyelet mellett - ki tudják hozni az értékeiket, de a fokozott omlásveszély miatt még nem kezdődhetett meg a helyszíni tűzvizsgálat.
A ház külső falsíkjára egy teherliftet szerelnek a munkások, ennek segítségével szállítják le a zsákokba szedett építési törmeléket, valamint a legfelső szinten található kiégett lakásban található dolgokat. A tűzoltóság szakemberei mindent átvizsgálnak, a tapasztalataikat jegyzőkönyvben rögzítik.
A Balaton utcai társasház 5. emeletén megsemmisült három lakásba még mindig nem tudnak bemenni a tűzvizsgálók és a rendőrök sem, mert az épület életveszélyes. A megerősítéséhez szükséges állványzat és dúcolás még nem készült el teljesen, ezért az omlásveszély továbbra is fennáll.
Annyi már most megállapítható, hogy az épület szerkezete sokkal súlyosabban sérült, mint azt a szakemberek korábban megállapították. A tűzoltóság szakemberei reggel 8 és délután 16 óra között folyamatosan jelen vannak a helyszínen, és felügyelik a munkások tevékenységét. Elemzik, rögzítik a nyomokat, amely része a hatósági tűzvizsgálatnak.
A tűzvizsgálat befejeztével egyértelműen megállapítható lesz, hogy mi okozta az egyik lakásában a robbanást, amelynek következtében a lakás tulajdonosa, egy 80 éves férfi a kórházba szállítást követően életét vesztette, hárman pedig kórházba kerültek. A robbanás idején 86-an tartózkodtak az épületben, őket kiköltöztették, többségük rokonoknál kapott elhelyezést.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A rendőrség közveszély-okozás miatt nyomozást indított ismeretlen tettes ellen.