Pénzcentrum • 2009. május 18. 13:02
A magyar felmenőkkel is rendelkező francia elnök már többször kinyilvánította nagyratörő elképzeléseit. Sarkozy nagyszabású tervei között szerepel Párizs olyan szintű átalakítása, ami után a zöldebbé varázsolt, továbbfejlesztett tömegközlekedéssel rendelkező francia főváros Londonnal és New Yorkkal egyaránt képes felvenni a versenyt.
Az elnök egy 10 főből álló tervezői csapatot kért fel arra, hogy az elképzelések és az iránymutatások alapján készítsék el a megújult Párizs látványterveit. A képeket a közvélemény elé tárták, az első ránézésre utópisztikus várostervezés megvalósítására Sarkozy súlyos euró milliárdokat fordítana.
A tervek végrehajtásának költségeit részben állami pénzekből, részben magántőke bevonásával finanszíroznák. A politikus indítványozni kívánja a kiadások figyelembe vételét a következő költségvetési törvény megszavazása előtt.
A tömegközlekedés fejlesztésére vonatkozó tervek között szerepel egy új metróvonal kialakítása, ami tovább javítaná a város közlekedését. Kevesebb lehetne a forgalmi torlódás, ugyanakkor számítások szerint akár fél órával is csökkenhetne a városban az "A" pontból "B" pontba történő eljutás átlagos ideje.
A látványképeken néhány rendkívül merész részletet is találunk, a város teljesen zöldbe borulna, még a felhőkarcolókat is buja növényzet ölelné. A munkálatokhoz leghamarabb 2012-ben látnának hozzá, a tervek megvalósítása akár egy évtizedet is igénybe venne.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A nemzetközi repülőtér köré erdőt telepítenének, valamint évente körülbelül 10 ezer új lakással próbálnák csökkenteni a belváros zsúfoltságát. Az indítványt több politikus is támadja, a környezetbarát elképzelésekkel ugyan egyetértenek, de szerintük a fejlesztések összetettsége és magas költségvonzata óriási kihívást jelentene az országnak.