Árat csökkent az E.ON! Csak végre fizessenek a fogyasztók!

Pénzcentrum2009. február 13. 09:30

A hazánkban is működő E.ON áram- és gázszolgáltató cég úgy döntött, hogy 9 %-kal leszállítja az áramszolgáltatási díjat Angliában. Az energiaóriás új tarifái áprilistól lépnek életbe, az olcsóbb szolgáltatás több mint négymillió háztartásba jut el. Az intézkedéstől azt várják, hogy javul a fizetési morál és csökkenhet a válság miatt megszaporodott hátralékos ügyfelek száma.


Forrás: Sun magazin

Az intézkedés ugyanakkor negatív reakciókat is kiválthat a fogyasztók körében, mivel a gázszolgáltatás díját továbbra is változatlanul hagyják, pedig sokak szerint indokolt lenne a gázárak mérséklése is.

Az E.ON 4,1 millió háztartásnak szolgáltat áramot, illetve gázt. A szolgáltató számításai szerint egy átlagos fogyasztó éves szinten 40 fontot (13 200 forintot) takaríthat meg az új tarifáknak köszönhetően. A szolgáltatási díjak csökkentésének hírére a konkurens szolgáltatók is bejelentették, hogy rövidesen felülvizsgálják az árképzésüket.

Az E.ON értékesítési igazgatója elmondta: "Tisztába vagyunk vele, hogy nehéz időket élnek meg a fogyasztóink. Folyamatosan ellenőrizzük a piac rezdüléseit és mindig megpróbáljuk az ügyfeleinknek az elérhető legkedvezőbb árakat biztosítani."

Címkék: