Matolcsy György: a keleti nyitás nem jelent nyugati zárást

Pénzcentrum2023. október 7. 17:29

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke előadást tartott ma délelőtt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME). Az egyetemi hallgatókkal zsúfolásig megtelt teremben az MNB Szakértői Kurzusának keretében osztotta meg gondolatait a jegybankelnök.

Előadásában Matolcsy György a 21. század releváns megatrendjeit mutatta be a hallgatóknak, amelyek kulcsként, iránytűként szolgálhatnak a komplex rendszerek megértéshez. Véleménye szerint azért is fontos az összetett rendszerek és azokat összetartó megatrendek vizsgálata, mert (Pareto nyomán) erőforrásaink mindössze 1% hozza eredményeink 50%-t, így meg kell találnunk azt az 1 százalékot amivel sikereket érthetünk el.

A klímaváltozás, a zöld- és energia-átállás, a tudományos és technológiai forradalom és az új globális hatalmi egyensúly kialakulása jelentős kihívások elé állítják az emberiséget. A kihívások sikeres kezelésének egyik kulcsát a jegybankelnök a 4T képletben határozta meg, azaz a tudás, a tehetség, a technológia és a tőke szorzatában. Magyarország kapcsán kiemelte, hogy azok az egyének, intézmények és nemzetek lesznek sikeresek, akik saját tehetségükre, erősségeikre, képességeikre alapozzák stratégiájukat és nem arra, amivel nem rendelkeznek.

Hallgatói kérdésekre válaszolva kifejtette: a keleti nyitás nem jelent nyugati zárást, Európa pedig már 500 éve meghatározó szereplő, így a kelet-európai régió is fontos lokáció lesz a jövőben. Előadásában Matolcsy György külön gratulált Karikó Katalinnak és Krausz Ferencnek a Nobel-díj elnyeréséhez, példaként állította őket a hallgatóság elé, akiket arra inspirált, hogy találják meg saját tehetségüket, használják az elérhető technológiákat és kamatoztassák tudásukat.

Az MNB és a BME 2019 óta folytat stratégiai együttműködést, aminek célja a pénzügyi, közgazdasági és gazdálkodástudományi gondolkodás fejlesztése. A közös munka célja elsősorban, hogy a műszaki innovációk üzleti és társadalmi értékének feltárásán és bemutatásán keresztül a két intézmény együttesen fejlessze Magyarország versenyképességét.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Címlapkép: Komka Péter, MTI/MTVA

Címkék:
mnb, egyetem, oktatás, matolcsy, gazdaság, nyitás, bme, előadás, keleti, nyugati, matolcsy györgy,