Újabb iskola volt kénytelen bezárni: tanár nélkül maradtak az alsó tagozatosok

Pénzcentrum2023. augusztus 29. 09:09

Nem indul el a tanév Alsóújlakon, miután a Vasvárhoz közeli általános iskolában senki se vállalta el a tanítást. A gyerekek szeptembertől másik településre járnak majd tanulni.

Nem indul el a tanév egy alsóújlaki általános iskolában, miután nem sikerült tanárt találni. Az ATV információi szerint a gyerekek szeptembertől egy másik településre fognak iskolába járni. Az intézmény egy Facebook-posztban próbáltak pedagógust találni az intézménybe, a helyieket pedig megkérték, hogy akinek van olyan ismerőse, aki le tudna menni tanítani, annak mindenképpen szóljanak.

A problémát egyébként egyetlen pedagógus is megoldotta volna, de nem jártak sikerrel, így a gyerekek a környező települések iskoláiba fognak járni jövőhéttől, amit a PDSZ ügyvivője kifejezetten problémásnak tart, hiszen a diákok így naponta több órát is kénytelenek lesznek egyesesetekben utazni.

Iskolakezdés 2023

Nem sokáig tart már a nyári szünet, aki iskolás korú gyereket nevel, az egészen biztosan elkezdett már készülni a következő tanévre. Két nagy kérdése lebeg most a szülők előtt: lesz-e tanár, aki tanítani fogja a gyerekeket, illetve a még továbbra is magas inflációs környezetben vajon mennyivel kell többet fizetni idén a tanszerekért?

Címkék:
gyerekek, iskola, oktatás, tanár, tanév, iskolakezdés,