Fontos határidő közeleg több tízezer magyarnak: nem kapnak pénzt, ha ezt nem intézik el

Pénzcentrum2023. augusztus 15. 15:31

Sietni kell azoknak, akik szeptemberben hozzá szeretnének jutni a diákhitelhez. A hiteligénylést célszerű még augusztusban elindítani, hogy a pénz már az iskolakezdés hónapjában az ingyenes számlára kerüljön. Az 

Szeptemberben mintegy 300 ezer, a felsőoktatásban tanuló hallgató kezdi meg, illetve folytatja tanulmányait a hazai egyetemeken és főiskolákon. Közülük sokan diákhitelből fedezik az oktatással és a megélhetéssel kapcsolatos kiadásokat, az önköltséges képzések díját. A szabadon, bármire felhasználható Diákhitel1, és a kizárólag az önköltséges képzések díjára fordítható Diákhitel2 hiteligénylését már a nyári hónapokban is folyamatosan be lehet nyújtani a Diákhitel Központ Zrt.-nek.

Most már érdemes igyekeznie annak, aki még szeptemberben hozzá szeretne jutni a kölcsönhöz. Az augusztus végéig igényelt szabad felhasználású diákhitelt az új tanévre vonatkozó hallgatói jogviszony ellenőrzését követően, szeptember közepén folyósítják, ha a tanuló rendelkezik Diákhitel Számlával. A később benyújtott igénylések esetében a hallgatói jogviszony-egyeztetések, és így – a Diákhitel Számla meglétét követően – a diákhitel-folyósítások is folyamatosak. 

Az újonnan kötött Diákhitel1 szerződések esetében az igényelt összeget már csak a speciális Diákhitel Számlára lehet kérni, amelyet négy banknál, köztük az Ersténél lehet nyitni. Új Diákhitel1 igénylése esetén a hiteligénylési lap kitöltésekor kell kiválasztani azt a bankot, amely aztán a hallgatói jogviszony-egyeztetést követően a Diákhitel Központ értesítése alapján felveszi a kapcsolatot az ügyféllel. 

Címkék:
diákhitel, online, szeptember, tanuló, hallgató, számlázás, jogviszony, diákhitel központ, diákhitel igénylés határidő,