Mi folyik a magyar nyelviskolákban? Hirtelen senki sem akarja már ezt a két nyelvet tanulni

Pénzcentrum2023. január 31. 09:44

2020 óta töredékére csökkent a nyelvvizsgázó huszonévesek száma. Tavaly kevesebb mint 83 ezren nyelvvizsgáztak, ráadásul csak 60 ezren szereztek bizonyítványt. A 2020-as negatív rekord óta nem emelkedett 90 ezer fölé a nyelvvizsgázók száma, pedig korábban még 120-135 ezren próbálkoztak meg az írásbelivel és a szóbelivel - írja az Eduline.

Az Oktatási Hivatal Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Osztály (NYAK) adatai szerint 2013 és 2019 között jellemzően évi 120-135 ezren nyelvvizsgáztak, többnyire középiskolások és egyetemisták. Ez a szám 2020-ra 86 ezerre esett vissza - ebben a koronavírus-járványnak nagy szerepe volt, de a nyelvvizsgázók száma azóta sem tért vissza a korábbi szintre. 2021-ben 85 504 fő szerzett nyelvvizsgát, tavaly pedig már csak 82 836-an - igaz, 2021-ben és 2022-ben a járványra hivatkozva nyelvvizsga-amnesztiát rendelt el a kormány, tehát akik a diplomaszerzés miatt futottak neki a vizsgának, azok már nem voltak rákényszertve. 

A nyelvvizsgázók életkori összetételét vizsgálva is az látszik, hogy a 14-19 évesek még mindig nagy arányban vizsgáznak, a 20 év feletti, főiskolás korúaknál van visszaesés. A 20-24 év közötti - jellemzően felvételi vagy diplomaszerzés előtt állók – nyelvvizsgázók aránya a 2010-es évek közepén még 30 ezer közül mozgott, 2019-ben például 28 492 volt, ez 2022-re 20 618-ra esett vissza. Jóval kevesebben nyelvvizsgáznak a 25 és 29 év közöttiek közül is.

A 2022 végén elfogadott felsőoktatási törvény módosítása értelmében pedig már nem központi elvárás a diplomához a legalább B2-es, vagyis középszintű nyelvvizsga megszerzése, az intézmények egyénileg döntenek a követelményekről - így valószínűleg nem lesz látványos növekedés a nyelvvizsgázók számában. 

Egyes nyelveknék drasztikus a csökkenés

Még mindig az angol a legnépszerűbb nyelv, de míg korábban közel 90 ezren, tavaly már csak 68 ezren vizsgáztak belőle. Ezzel együtt egyre kevesebb a németből, spanyolból, olaszból és franciából vizsgázók száma is. Látványos a csökkenés az eszperantóból és lovári nyelvből is - írja a lap. Mindkét nyelv népszerű volt azoknak a végzős egyetemistáknak a körében, akiknek viszonylag gyorsan volt szükségük nyelvvizsgára. Míg eszperantóból néhány évvel ezelőtt még több mint háromezren vizsgáztak, tavaly már csak 244-en. Lováriból is komoly a visszaesés, 2017-ben még 1690-en vizsgáztak, 2022-ben már csak 371-en.

Címkék:
oktatás, diploma, nyelvvizsga, nyelvtanulás, nyelviskola, legnépszerűbb, vizsga, csökkenés, nyelv, nyelvek, angol, diplomaszerzés,