Csúcsokat dönget a pedagógushiány: veszélyben az idei tanév?

Pénzcentrum2022. szeptember 12. 08:15

Komoly tanárhiánnyal indult a 2022/23-as tanév a magyarországi iskolákban: hiány van óvodapedagógusokból, nyelvtanárokból, tanítókból, sőt több esetben még intézményvezetőből is - számol be a HelloVidék.

A pedagógiai szervezetek együttes véleménye szerint az elsőszámú gond az, hogy a pedagógusi szakma egyáltalán nem vonzó a fiatalok számára.

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke, Szabó Zsuzsa szerint jelenleg tizenhatezer pedagógus hiányzik az oktatási rendszerből, míg a pályakezdők száma évről évre csökken, idén mintegy 4800-zal kevesebb, mint ahányan nyugdíjba mennek. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) felméréséből egyértelműen kiderül, hogy a szakmai utánpótlás hiánya gyakorlatilag megpecsételi a tanári hivatás és szakma sorsát. A felmérés eredményei szerint:

jól látható, hogy legkésőbb 10 éven belül az egyébként kimondottan elnőiesedett ágazat munkavállalóinak közel fele elhagyja a pályát – a nők számára biztosított 40 év jogosultsági idő alapján történő nyugdíjazás épp annyira közrejátszik ebben, mint a nehéz körülmények miatt folyamatosan tapasztalható lemorzsolódás.

Ha érdekel a teljes cikk, a HelloVidék oldalán elolvashatok. KATT!

Címkék:
szakma, pedagógus, pedagógus életpálya, felmérés, fiatalok, pedagógus-hiány, pedagógushiány, hellovidék, pedagógusok,