Itt a kormány terve: összevonhatják a kis vidéki iskolákat

Pénzcentrum2022. június 21. 13:32

Még a nyáron Pintér Sándor belügyminiszter elé kerül az oktatás átalakításának terve a Hvg.hu információi szerint. Eszerint pedig komoly esély van arra, hogy összevonják a kis létszámú vidéki iskolákat.

Az egészségügy után az oktatást is feladatául kapta Pintér Sándor belügyminiszter, aki a hírek szerint komolyan fontolgatja a kis létszámú vidéki iskolák összevonásának lehetőségét, amit az eddigi kormányok sorra halogattak.

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, Horváth Péter szerint a belügyminiszter vevő arra, hogy egyeztessen és igyekszik minél több információt szerezni, illetve a jelenlegi álláspont szerint nyitptt arra, hogy bevonja a Nemzeti Pedagógus Kart is a tervezésbe, a jogszabály-előkészítésbe. Sokan viszont tartanak attól, hogy a kezdeti lendület ki fog fulladni.

Nem csak szakmai alapvetéseket hagy teljesen figyelmen kívül, de közben súlyosan tendenciózus is: szó sincs a bérekről, ellenben borítékolható, hogy az iskolaőröknek átütő sikerük lesz

– mondta róla a Hvg.hu-nak a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). A szakszervezetek várhatóan a hónap végén, június 28-án, a következő sztrájktárgyalási fordulóban fognak tudni találkozni a belügyminiszterrel, ahol a remények szerint a tanárok fizetésének kérdése is napirendre kerül.

Címkék:
oktatás, pedagógus, vidék, közoktatás, nemzeti alaptanterv, vidékfejlesztés,