Fontos változást élesítettek ezeknél a magyar igazolványoknál: rengetegen járnak jól

Pénzcentrum2021. október 4. 10:00

A kormány meghosszabbította a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetet, így az elmúlt másfél évben lejárt diákigazolványok egészen március elejéig érvényesek lesznek.

Az Országggyűlés a hét elején szavazta meg a vészhelyzet meghosszabbítását, ez pedig a diákigazolványok érvényességére is hatással volt.

Az Oktatási Hivatal korábbi közleménye szerint ugyanis a veszélyhelyzet megszűnését követően 60 napig fogadják el a diákigazolványokat, tehát november közepéig lehetett volna kedvezményes jegyet és bérletet venni a régi matricákkal, azonban a rendkívüli jogrend meghosszabbítása miatt ez a határidő március elejéig kitolódott - írta az Eduline.

A MÁV tájékoztatása szerint a következő matricával ellátott igazolványokat fogadják el a kedvezményes utazáshoz márciusig:

  • a 2019/2020. tanév I. féléves felsőoktatási érvényesítő matricával ellátott diákigazolványokat,
  • a 2019/2020. tanév II. féléves felsőoktatási érvényesítő matricával ellátott diákigazolványokat,
  • a 2019/2020. tanév köznevelési érvényesítő matricával ellátott diákigazolványokat,
  • a 2020/2021. tanév I. féléves felsőoktatási érvényesítő matricával ellátott diákigazolványokat,
  • a 2020/2021 tanév II. félévéves felsőoktatási érvényesítő matricával ellátott diákigazolványokat,
  • a 2020/2021 tanév köznevelési érvényesítő matricával ellátott diákigazolványokat.
  • Ezen felül természetesen érvényes a friss köznevelési 2021/2022-es matricával ellátott (kék színű) és a 2021/2022. tanév I. féléves (lila színű) felmatricázott igazolvány is.
Címkék:
MÁV, tanév, bérlet, diákigazolvány, vészhelyzet,