Erre elég egy kezdő tanári fizetés: szolgálati lakás nélkül felkopik az álluk

Pénzcentrum2021. augusztus 16. 10:31

Komoly lakhatási problémákkal küzdenek a tanárok, tanítók és óvodapedagógusok, az évek óta stagnáló bérek és az emelkedő albérletárak miatt sokan csak olyan állást tudnak elvállalni, amelyhez szolgálati lakás vagy némi lakhatási támogatás is jár – ez derül ki a különböző Facebook-csoportokban közzétett hirdetésekből. Pedig a nagyobb városokban szinte egyáltalán nincsenek szolgálati lakások, az albérletek pedig kifejezetten drágák: Budapesten kezdő tanári bérből még egy külső kerületben lévő, egyszobás panellakás bérleti díját is nehéz kigazdálkodni.

Van, aki szívesen váltana iskolát, de csak olyan településen tud állást vállalni, ahol szolgálati lakást is biztosítanak - írja az Eduline. Más olyan intézményt keres, ahol némi lakhatási támogatást tudnak adni a tanároknak, de van olyan hirdető is, aki kollégiumi elhelyezést is elfogad – ez derül ki azokból a hirdetésekből, amelyeket az elmúlt napokban tanárok tettek közzé a pedagógusállásokat kínáló és keresőket tömörítő, több tízezres tagszámú Facebook-csoportokban.

Nem véletlen, hogy van olyan iskola, amely eleve azzal hirdeti a betöltetlen állásokat, hogy „kiemelt bérezéssel és lakhatással” várják az új munkatársakat. A hirdetések alapján néhány településen csak olyan házaspárok kaphatnak lakást, ahol mindkét fél pedagógus. Máshol nincs ilyen megkötés, ahol pedig nincs üres ingatlan, de az önkormányzat tud segíteni, ott lakhatási támogatást adnak. A kedvezményes lakásbérlés lehetőségei azonban éppen onnan hiányoznak, ahol kifejezetten drágák a lakások és az albérletek – a Közigállás.gov.hu-n és a Facebook-csoportokban közzétett álláshirdetésekből kiderül, hogy a budapesti és a nagyobb városokban működő iskolák jellemzően nem tudnak szolgálati lakást biztosítani.

Albérletben, rokonoknál, ismerősöknél

Pedig az egyre emelkedő ingatlanárak és az évek óta stagnáló pedagógusbérek miatt valószínűleg egyre fontosabb választási szempont lesz a tanárok, tanítók számára, hol kaphatnak lakhatási támogatást vagy szolgálati lakást. Az iskolákban, óvodákban dolgozók ugyanis komoly lakhatási problémákkal küzdenek, a Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont, a Friedrich-Ebert-Stiftung budapesti irodája, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma és a Pedagógusok Szakszervezete közös, 2020-as kutatása sötét képet fest lakhatási viszonyaikról.

Az eredményekből kiderül: a helyzetük minden szempontból rosszabb, mint az ország összlakosságáé. A kérdőívet kitöltő oktatási dolgozók az országos átlaghoz képest zsúfoltabb háztartásokban élnek, és több időt töltenek ingázással. Az átlagnál többen laknak albérletben vagy rokonoknál, ismerősöknél, és kevesebben saját lakásban. Budapesten és a nagyobb városokban a legnagyobb problémát a drága albérletek jelentik, de sokan említették azt is, hogy rövid időre ugyan, de időnként elmaradnak a lakbérrel, a rezsivel vagy a hitelek törlesztőrészleteivel – vagyis a fizetőképesség határán billegnek.

A fiatal tanárok, tanítók, óvodapedagógusok küzdenek a legtöbb lakhatási gonddal: magasak a lakásárak és az albérletárak is, ezek kifizetéséhez nincs elég megtakarításuk, és nem elég magas a fizetésük. Árulkodó adat az is, hogy a válaszolók a jövedelmükből körülbelül 50 százalékkal többet költenek lakhatásra, mint az országos átlag, sőt ez az arány a budapestiek, az albérletben élők és a fiatalok körében még magasabb.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Albérlet: 90 ezer. Fizetés: 150 ezer

Az ingatlan.com hirdetései alapján ugyanis Budapest külső kerületeiben egy egyszobás panellakásért is 100 ezer forint körüli bérleti díjat kell fizetni. A vidéki nagyvárosokban valamivel olcsóbbak a lakások: Miskolcon már havi 70 ezer forintért is lehet találni kiadó panellakást, míg Szegeden, Pécsett és Debrecenben inkább 80 és 110 ezer forint között mozognak az árak a lakások elhelyezkedésétől, felszereltségétől és állapotától függően.

A „gyakornok” státuszban lévő pedagógusok bruttó bére mindössze 230 ezer forint, ez nettó 150 ezer forint körüli fizetést jelent, vagyis pont annyit, amennyi a lakásbérlésre elmegy. Azok sincsenek sokkal könnyebb helyzetben, akik már nem teljesen kezdők: hat-nyolc év tanítási gyakorlattal, mesterszakos diplomával bruttó 263 ezer forintra számíthatnak, ehhez jön hozzá a 26 ezer forintos pótlék. Ez azt jelenti, hogy kézhez 190 ezer forint körüli összeget kapnak.

A két nagy szakszervezet, a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is időről időre felhívja a figyelmet a tanárok lakhatási problémáira, amelyre a megoldást a bérek rendezése jelentené, de – derül ki a korábban már idézett kutatás eredményeiből – a legtöbb érintett pénzbeli segítséget, olcsó szolgálati lakásokat vagy bérlakásokat, illetve olcsó, kedvezményes hiteleket is szívesen látna.

Címkék:
fizetés, bér, iskola, oktatás, tanár, munka, lakhatás,