Hitted volna? Itt tanult a Béres Csepp feltalálója

HelloVidék2020. október 29. 08:15

A kecskemétiek számára jól ismert Kocsis Pál suli több mint 90 éve nyitotta meg kapuit, számos telephely és névváltoztatással az idők folyamán. Sokan nem tudják, de itt tanult a Béres csepp feltalálója is, aki később is szívesen visszalátogatott iskolája falai közé.

A történelmi múltra visszatekintő kecskeméti Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Technikum és Szakképző Iskola 1986/87-ben költözött végleges helyére. Dr. Béres József, a Béres csepp feltalálója 1938-1940 között tanult a Kisfái 7 szám alatt működő intézményben, ahova akkoriban csak tekintélyes személyek támogatásával lehetett bekerülni. Itt szerezte meg kertészeti alapismereteit, de évek múltán is örömmel tért vissza Kecskemétre - írja a HelloVidék.

Azonben nem csak erről nevezetes ez az iskola, hanem hatalmas könytáráról is. Dr. Tiba István, egykori igazgató, amikor 1964-ben Kisfáiban kezdte el munkáját és meglepődve tapasztalta, hogy egy kertészeti jellegű iskolának többszáz kötetes könyvtára volt. Később értette meg, hogy az iskolába járó gyerekeknek elfoglaltság és művelődés szempontjából mennyire fontos szerepe van a könyvtárnak, ezért aktív évei alatt törekedett rá, hogy az iskolai könyvtárállomány 10 ezer példányszámra növekedjen és a tanulók megtalálják az érdeklődési körüknek megfelelő könyveket.

A teljes cikk a HelloVidék oldalán olvasható.

Címkék:
iskola, kecskemét, könyvtár, technikum, béres józsef,