Sokkoló számok: diákok tízezrei eshetnek ki a digitális oktatásból

Népszava2020. április 21. 09:45

Közel 37, 5 ezer diák nem rendelkezik a szükséges eszközökkel, vagy még internettel sem.

Közel 37, 5 ezer diák nem rendelkezik a szükséges eszközökkel, vagy még internettel sem a digitális távoktatáshoz, írja a Népszava. Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ (KK) elnöke múlt pénteken az InfoRádióban ismerte el, hogy 750 ezer diákjának öt százalékának okoz gondot a távoktatás. Esetükben levél útján oldják meg az oktatást. Ugyanakkor a KK korábbi tájékoztatása szerint nemcsak levélben, hanem telefonon vagy családsegítő szolgálat közreműködésével is eljuttathatják a feladatokat és a tananyagot.

A lap megkérdezett egy oktatáskutatót is, aki szerint az érintett diákok száma még ennél is magasabb lehet,

a fenti adat csak a KK által fenntartott intézményekre vonatkozik. De az egyházi fenntartású iskolákban és a szakképzésben is nagyon sokan lehetnek, akik eszközök hiányában kimaradnak az online távoktatásból

- mondta Ercse Kriszta. Becslései szerint a 100 ezret is meghaladhatja azoknak a tanulóknak a száma, akiknek az oktatását nem lehet digitális módszerekkel biztosítani.

Címkék:
hrcentrum, oktatás, koronavírus, digitális oktatás, koronavírus-járvány, egyházi iskolák, klebelsberg központ,