Ezért se vigyázzon a nagyszülő a gyerekre: komoly baj lehet belőle

Origo2020. március 14. 20:00

Az idősebbeknél jóval több kárt okoz a koronavírus-fertőzés, mint a gyerekeknél - ezért sem ajánlják, hogy a nagyszülő vigyázzon rájuk az iskolai, óvodai zárlat alatt.

Minden kutatás, szakvélemény és elemzés egybehangzó álláspontja, hogy az idősebb korosztály a legkitettebb az új típusú koronajárványnak, a fiatalabbak kevésbé. Éppen ezért ajánlatos, hogy a járvány lecsengéséig ne a nagyszülők vigyázzanak unokáikra, hiszen számukra komoly veszélyforrást jelenthet ez is. Péntek esti Facebook-videójában Orbán Viktor mindenkit arra kért, hogy az elkövetkező időszakban lehetőség szerint a gyerekekre ne a nagyszülők vigyázzanak, ugyanis ők a legkitettebbek a koronavírusnak, míg a fiatalok sokszor könnyen kihordják a betegséget. Szombaton már azt is bejelentették: az önkormányzatok saját körülben járhatnak el az óvodák, bölcsődék kapcsán, de a kormány azt ajánlja, hogy zárják be őket.

Az orvostudomány egybehangzó véleménye szerint az idős emberek a leginkább veszélyeztetettek az új típusú járványban. Így az idősek számára veszélyforrást jelenthet a gyerekek felügyelete. A kínai járványügyi és betegségmegelőzési központ a Chinese Journal of Epidemiology című folyóirat februári számában közzétett vizsgálatában kimutatta, hogy a halálozási arány a 80 éves vagy idősebb korosztályban a legmagasabb, több mint 14 százalék.

A tanulmány készítői 44 672, február 11-ig megbetegedett vírusfertőzött adatait vizsgálták meg, kiderült, hogy a legfiatalabbakra kevésbé veszélyes a fertőzés:

  • a kilenc év alatti gyerekek körében nem volt halálos áldozat;
  • 39 éves korig a halálozási arány alacsony,
  • a 40-es éveikben járók körében sem éri el a fél százalékot,
  • az 50-eseknél meghaladja azt,
  • a 60-asoknál 3 százaléknál magasabb,
  • a hetvenes éveikben járóknál 8 százalék.

Hasonlóra jutott egy nemrég megjelent, másik kutatás is. Eszerint Olaszországban a koronavírus-fertőzésben meghalt betegek átlagéletkora 81 év volt . Az egészségügyi elemzés egyébként arra is magyarázatot adott, a COVID-19 miért az idősebbeket veszélyezteti leginkább. A többi közt ezt azzal indokolták, hogy ennél a korosztálynál a fehérvérsejtek száma csökkenhet, márpedig ezek találják meg, és segítenek eliminálni a fertőzéseket.

Címkék:
biztosítás, iskola, koronavírus, nagyszülők, zárlat, koronavírus-járvány,