Orbán Viktor: Egyelőre nem zárjuk be az iskolákat

Pénzcentrum2020. március 13. 08:10

Péntek reggel Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak adott interjút, melyben értékelte a jelenlegi helyzetet, és vázolta, mire kell készülnünk hosszú távon.

A miniszterelnök elmondta, hogy egyelőre nem zárják be az iskolákat, még megvárják, hogy alakul a helyzet. Ha bezárnák őket, akkor az hosszabb lenne, mint két hét, így a tanárokat fizetés nélküli szabadságra kell küldeni, és véget érne a tanév. 

Ha kiderül, hogy van olyan variánsa a vírusnak, ami veszélyes gyerekekre, akkor azonnal lépnek.

A kormányfő a gazdaságról azt mondta, hogy sokan nem érzékelik, mit jelent, ha az megáll. De az biztos, hogy nagyon súlyos következményekkel kell számolni.

Az egész 2020-as és 2021-es költségvetést át kell dolgozni, és erre lesz szükség az önkormányzatoknál is. Ugyanakkor az emberélet az első!

Mindenkit az érdekel, hogy meddig fog ez az egész tartani, mondta Orbán, aki szerint azonban pont ez, amire nem lehet válaszolni, egy ismeretlen ellenséggel állunk szemben. Abban a miniszterelnök biztos, hogy nem egy-két hétről, nem egy-két hónapról beszélünk, Európában is nőni fog a megbetegedések száma, nem érdemes abban reménykednünk, azt az illúziót táplálnunk, hogy egy-két hét alatt túljutunk ezen.

Minden a koronavírusról itt - KATT!

(Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Címkék:
otthon, iskola, koronavírus, orbán viktor, bezárás,