Rengeteg magyar örülhet: 40 százalékkal több pénzt kapnak februártól

Pénzcentrum2020. január 9. 08:29

Két lépcsőben, először 2019-ben 8 százalékkal, 2020-tól pedig további 30 százalékkal emeltek a hallgatók által megpályázható ösztöndíjakon. Az első ilyen, emelt ösztöndíjat pedig februárban utalják - írja a Világgazdaság.

Februártól ismét változik a hallgatói normatíva, éves összege 2020-tól 166 600 forintra nő hallgatónként. Tavaly ugyanez 128 520 forint volt, 2007 és 2018 között pedig 119 ezer forint, vagyis tizenegy évig nem változott az összeg.

A felsőoktatási ösztöndíjakra a központi költségvetésben 2020-ban 3,5 milliárd forint többletforrás jut

- mondta el a lapnak az Innovációs és Technológiai Minisztérium, akik hozzátették tavaly 8 százalékkal, idén pedig újabb 30 százalékkal nőtt a diákonként megpályázható összeg. 

A 2018-as nemzeti felsőoktatási törvény módosítása (amiben döntés született arról, hogy 2020-tól a hallgatói normatíva 40 százalékkal növekszik) szerint februárban folyósítják az első emelt összeget a hallgatóknak, mind a tanulmányi, mind a szociális ösztöndíjasoknak.

Címkék:
hrcentrum, karrier, pénzcentrum.hu, oktatás, ösztöndíj,