Ingyenes lesz a tankönyv minden tanulónak 2020-ra

MTI2019. március 7. 14:01

2020-ra minden alap- és középfokú képzésben résztvevő, valamint az első szakképesítését megszerző tanuló ingyenesen juthat hozzá a tankönyvekhez - közölte az emberi erőforrások minisztere csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Kásler Miklós kiemelte, az állam ezzel 1,6 milliárd forinttal tehermentesíti a családok kasszáját. Amikor a program 2013-ban elindult, csak az első évfolyamosok kaptak ingyen tankönyvet, 2018-ban már egymillió volt az érintettek száma - ismertette a miniszter, hozzátéve, az állam akkor több mint 12 milliárd forintot költött tankönyvtámogatásra.

Hangsúlyozta, a támogatás célja a családok tehermentesítése, az esélyegyenlőség biztosítása, valamint hogy a kormány olyan minőségi tankönyvellátásban részesítse a diákokat, amely megfelel a 21. század kihívásainak.

Tavaly lejárt a legtöbb tankönyv megjelentetésének engedélye, ezért az állam átveszi a nemzetiségi oktatáshoz szükséges és a pedagógusok által magas színvonalúnak ítélt tankönyveket. Ez a kormánynak 1,6 milliárd forintos kiadást jelent - tudatta. Kásler Miklós a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az egységes tananyaggal kapcsolatban azt mondta, ezzel nem szürkül el az oktatás, hanem egy olyan törzsanyag jön létre, amelyet mindenkinek illik és érdemes elsajátítania. Emellett a magyar oktatási rendszer széles palettán kínál mindenféle ismeretszerzési lehetőséget - tette hozzá.

Címkék:
otthon, oktatás, tankönyv, emmi, ingyen, közoktatás, kásler miklós, ingyen tankönyv, esélyegyenlőség,