Iskolapadba ültetik a közmunkásokat: aki nem tanul, kizárják a programból

MTI2016. október 30. 12:02

A kormány pénteken benyújtott a parlamentnek egy módosító javaslatot, ami a foglalkoztatási szabályokat érinti. A módosító alapján ezentúl nem csak a felajánlott munkalehetőséget, hanem a felajánlott képzési lehetőséget is kötelező lesz elfogadniuk a közmunkásoknak. A közmunkásoknak kötelező lesz részt venni a felajánlott képzésben, ha nem teszik, három hónapra ki kell őket zárni a közmunkából.

A módosító csomag emellett tartalmazza azt is, hogy az állam ezentúl megtéríti a tömegközlekedési eszköz igénybevételével felmerült utazási költségeket a közmunkásoknak, a lakóhelytől az állami foglalkoztatási szervig, illetve a foglalkoztatóig és vissza.

A javaslat szigorítja a munkabaleset bejelentése elmulasztásának jogkövetkezményét, a bejelentéssel kapcsolatos visszaélések megelőzése érdekében. Ha a sérült munkavállaló elmulasztja a munkabaleset bejelentését, neki kell bizonyítania, hogy a baleset a munkavégzéssel összefüggésben történt.

A törvénymódosítás kiterjeszti a munkaügyi ellenőrzés hatályát a szociális szövetkezet tagjának tagi munkavégzésére, ami várhatóan csökkenti a visszaélések lehetőségét. A javaslat egyúttal megszünteti a foglalkoztatási szövetkezetet, mint szervezeti formát, mert az nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket.

Loading...
Címkék:
karrier, iskola, közmunka, közmunkás,