Luxusiskolák Budapesten: akár 5 millió forint is lehet a tandíj

Pénzcentrum2014. szeptember 1. 10:33

Az alap- és középfokú oktatás külön szeletét jelentik a nemzetközi iskolák, ahol az éves tandíj több millió forintra rúghat. A hazai felsőoktatási intézmények idén induló képzései közül összességében véve az önköltséges fogorvos és általános orvos szakok a legdrágábbak - írja a Napi Gazdaság.

Az alapítványi és magánóvodákban az oktatás havi költsége 70 és 150 ezer forint között mozog. Az általános iskoláknál van, ahol egy hónapra lebontva 10 ezer forintba kerül a gyermek taníttatása, máshol viszont akár 80 ezer forintot is ki kell fizetni. A középfokú intézményekben 25 ezer és 75 ezer forint közé esik ez az érték - fogalmazott Horn György, az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének elnöke, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) igazgatója.

A nemzetközi iskolák ára már a luxus kategória, például a Nagykovácsiban található Amerikai Nemzetközi Iskolában (AISB) az ötéveseknek évi 4 millió 81 ezer forintba kerül az óvoda, a 17-18 éves középiskolások egyévi tandíja pedig 4 millió 865 ezer forint. Vagy a főváros harmadik kerületében működő Brit Nemzetközi Iskolában az éves árak a legfiatalabbak tanításával 2 millió 288 ezer forinttól indulnak, a középfokú oktatás utolsó éveiben pedig már megközelítik az 5 millió forintot.

A hazai intézmények induló képzései közül az önköltséges fogorvos, valamint általános orvos szakok a legdrágábbak. A Semmelweis Egyetemen az előbbi, ötéves képzés szemeszterenként 1 millió 350 ezer forintba kerül, az utóbbi szakon pedig 12 félévig 1 millió 20 ezer forintot kell fizetni. Ezenkívül több olyan hazai képzés van, ahol az önköltség bőven meghaladja a félmillió forintot.

 

Címkék:
karrier, iskola, tandíj,