Nyugdíjuk miatt rettegnek a magyarok: már csak ebben bízhatnak?

Pénzcentrum2025. október 2. 17:14

A magyarok döntő többsége még mindig az államtól várja az időskori anyagi biztonság garanciáját – ráadásul ez éppúgy igaz a fiatalabb korosztályokra is, mint az idősebbekre. Az Idősek Világnapja emlékeztet rá, hogy a méltó időskor nem csupán egészség, hanem anyagi biztonság kérdése is.

Az NN Biztosító kutatása szerint majdnem ugyanennyien aggódnak is amiatt, hogy nem lesz elég nyugdíjuk. A 18–69 évesek túlnyomó többsége (88%) úgy véli, hogy a nyugdíjas évek anyagi biztonságát az államnak kell garantálnia, miközben 80 százalékuk komolyan aggódik is a saját időskori jövője miatt – derül ki az NN Biztosító kutatásából. Ez a hozzáállás minden korosztályban hasonló, tehát nyugdíjkérdésben nincs generációs szemléletváltás: még a legfiatalabbak is az állami rendszerben bíznak.

Ez különösen meglepő, hiszen minél fiatalabban kezd valaki nyugdíjas korára előtakarékoskodni, annál kisebb anyagi terhet jelent számára a felkészülés. Ugyanakkor aggasztó is, mert a demográfiai előrejelzések szerint Magyarországon az idősek (65 év felettiek) aránya a munkaképes korú népességhez képest 2023-ban még 31 százalék volt, 2060-ra viszont 52 százalékra nőhet.

Ez egyre nagyobb terhet ró majd az állami költségvetésre, és azt is előrevetíti, hogy a mai fiataloknak várhatóan hosszabb ideig kell dolgozniuk, hiszen a nyugdíjkorhatár emelése a rendszer finanszírozhatóságának egyik lehetséges eszköze, mutat rá az Európai Bizottság egy 2024-es riportja.

Biztató, hogy a kutatásunkban résztvevők 64 százaléka rendelkezik valamilyen hosszú távú pénzügyi tervvel a nyugdíjas évek anyagi biztonságának megteremtésére, ám az emiatt aggódók, valamint a megoldást az államtól várók magas aránya azt jelzi: van még feladatunk a szemléletváltás terén. Nyugdíj tekintetében mindössze 11 százalék gondolja meghatározónak az öngondoskodást, ami még mindig nagyon alacsony. Meggyőződésünk, hogy a biztosítási szektor transzparens, tisztességes működése és a pénzügyi edukáció erősítése a kulcs ahhoz, hogy a halogatást és aggódást az időben cselekvés váltsa fel

– mondta Holló Bence, az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója.

Kockázatkerülés és a „túl szép, hogy igaz legyen” ajánlatok

Minden tizedik válaszadó kifejezetten tart attól, hogy rossz pénzügyi döntést hoz és további 29 százalék szerint is inkább jellemző rá ez a bizonytalanság, mint a magabiztosság a pénzügyek terén. A fiatalabbak körében a teljesen bizonytalanok aránya 13 százalék, a 60 év felettieknél pedig 8 százalék. Vagyis az életkor előrehaladtával nő a magabiztosságunk, miközben a pénzügyi csalók áldozatai sok esetben éppen az idősebbek.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A kutatás egyben rámutatott egy ellentmondásra is: miközben a pénzügyileg magabiztosok aránya a legidősebbek körében volt a legnagyobb, az 50 feletti korosztályra jóval jellemzőbb a kockázatkerülés a pénzügyekben, mint a fiatalabbakra: az 50-59 évesek 38 százaléka, a 60 felettiek fele mondta azt, hogy hiába kecsegtet egy befektetés gyors és magas hozammal, mégis inkább a kisebb, de biztosabb hozamot választaná. Ugyanez az arány a 18-29 éveseknél csak 20 százalék.

Bizalom a biztosítók iránt

A többség (60 százalék) inkább bízik abban, hogy a biztosítók tisztességesen és becsületesen járnak el az ügyfelekkel, ebből 13 százalék azok aránya, akik teljes bizalommal fordulnak a biztosítók felé. Érdekes azonban, hogy ez az arány már jóval magasabb, 23 százalék azok körében, akik havi legalább 10 ezer forint megtakarítást tartanak biztosítási termékben.

Ez azt mutatja, hogy a személyes tapasztalat és a biztosítási termékekhez kötődő megtakarítás jelentősen növeli a bizalmat a szektor iránt. Közel hasonlóan erős a bizalom a pénzügyi tanácsadók iránt: 63 százalék bízik a szakértőkben, ám csak minden tizedik (9%) válaszadó értett egyet teljes mértékben azzal a válaszlehetőséggel, hogy „akinek van esze, az hozzáértőkre bízza a pénzét”. Vagyis a többség hallgat a pénzügyi tanácsadókra, de nem kizárólagosan.

Címkék:
biztosítás, nyugdij, öngondoskodás, nyugdíjas, megtakarítás, pénzügyek, biztosító, kutatás, idősek, nyugdíjasok,