Megjelent a hivatalos rendelet: ennyivel emelkednek a nyugdíjak 2025 januárjában, ez kevés lesz

Pénzcentrum2024. december 31. 17:10

December 30-án sok más rendelkezéssel egyetemben megjelent a nyugdíjemelésről szóló rendelet a Magyar Közlöny 138. számában. A rendelet, a korábban kommunikáltakkal egybevágóan 3,2 százalékos emelésről szól. Módosul továbbá több más rendelet, mely érinti a rokkantsági járadéknak, az életüktől és szabadságuktól politikai okból megfosztottak kárpótlásának, a nemzeti helytállásért elnevezésű pótléknak, a saját jogú nyugellátás és az özvegyi nyugdíjnak, baleseti özvegyi nyugdíjnak, a 2024. december 31-ét követő kezdő időponttól megállapított időskorúak járadékának, a megváltozott munkaképességű személyek ellátásainak összege is.

A friss rendelet szerint 2025. január 1-jétől a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 62. §-ának (1) bekezdése alapján 3,2 százalékkal kell emelni a 2025. január 1-jét megelőző időponttól megállapított öregségi nyugdíjakat és számos egyéb juttatást. Azt is kimondja, hogy e rendelet alapján emelendő, 2025. januárra járó ellátásokat a jogosultak számára már emelt összegben kell folyósítani. A rendelet 2025. január 1-jén lép hatályba.

A kormány kommunikációjával megegyezően 3,2 százalékkal emeli a nyugdíjakat januártól a friss rendelet értelmében. Fontos, hogy az emelésre csak az jogosult, aki 2024. december 31-ig nyugdíjjogosultságot szerez! Azt sem szabad elfelejteni, hogy mivel az emelés százalékos, attól függ, ki mennyi nyugdíjat kaphat, hogy mekkora alapvetően a nyugdíja vagy más járadéka.

A számításban segít a Pénzcentrum nyugdíjemelés kalkulátora! Ahhoz, hogy kiderüljön, pontosan mekkora összeg várható 2025. januárban a 3,2 százalékos emelést követően, nincs más teendőnk, mint beírni a a kalkulátorba a 2024-ben utoljára kézhez kapott havi nyugdíj összegét és a Kalkuláció gombra kattintani:

Mennyi lesz a januári nyugdíjemelés 2025-ben?

Mivel az emelés százalékos mértékű, mindenkinek más-más összeg lesz az emelés, aminek a kiszámításában segít a fenti kalkulátor. Az öregségi nyugellátás átlagos összege az utolsó adatok szerint, októberben 233 854 forint volt. Ha ezzel számolunk, akkor az átlag 241 340 forintra emelkedhet januártól. Az átlagos nyugdíjösszeg 7 485 forinttal nőhet 2025-ben.

Ez azonban csak az átlag! Akinek 150 ezer forint a nyugdíja, az például csak 4800 forintnyi emelésre számíthat, akinek viszont eléri a 300 ezer forintot a juttatása 9600 forint körüli plusz összeggel számolhat. A pontos, egyéni összeg kiszámításához érdemes használni a 2025. januári nyugdíj kalkulátort!

Fontos! A fenti számítások az öregségi nyugdíjra vonatkoznak, azonban más járulékok, nyugdíjszerű ellátások esetén is, amelyeket a rendelet felsorol, ugyanúgy emelkednek.

A Pénzcentrum 2025. januári nyugdíjemelés kalkulátora így nemcsak öregségi nyugdíj kalkulátor, hanem az egyéb jogosultságok emelését is megmutatja, ha a járandóságot beírjuk a megfelelő helyre és a Kalkuláció gombra kattintunk.

Mennyi lesz a 13. havi nyugdíj 2025-ben?

A 13. havi nyugdíj összege megegyezik a 2025. januári nyugdíjemelést követően kapott összeggel. Pontosan akkora összegű nyugdíj, mint egy normál hónapra járó juttatás. A 13. havi nyugdíj a februári nyugdíjjal együtt érkezik.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Kevés lesz az emelés?

A januári nyugdíjemelés megelőlegezi a nyugdíjasok számára a jövő évi inflációt, hogy év közben ne veszítsen a nyugdíjuk az értékéből. A nyugdíjakat ezért olyan mértékben kell emelni, amekkora inflációra a kormány jövőre számol, amit a következő évi költségvetésben rögzít. Ez jelenleg 3,2 százalék, ezzel számol a 2025. évi költségvetés.

Csakhogy a legfrissebb elemzői konszenzus szerint 3,9 százalék lehet a jövő évi infláció, vagyis magasabb, mint amit a kormány a nyugdíjasok számára megelőlegez januárban. Még az MNB is 3,3-4,1% közé várja az inflációt a 2025-ös évben, tehát mindenképpen magasabb inflációra számít a jegybank, mint a nyugdíjemelés. Ha így lesz, akkor év közben újabb emelésre kerülhet sor, legkésőbb novemberben. Viszont amint az infláció lehagyja a nyugdíjemelést, a nyugdíjasok húzzák a rövidebbet.

Azt viszont hozzá kell tenni, hogy a múlt évben a kormány jelentősen túlbecsülte az inflációt, 6 százalékos nyugdíjemelést adtak 2024 januárjában. Az elemzők pedig az eddigi adatok alapján mindössze 3,6-3,7%-os inflációra számítanak. Idén tehát fordított volt a helyzet, 2025-ben azonban a nyugdíjasok járhatnak rosszabbul.

Milyen más juttatások emelkednek?

Az öregségi nyugdíjon túl ugyancsak 3,2 százalékkal emelik januártól az

  • özvegyi nyugdíjat,
  • szülői nyugdíjat,
  • árvaellátást,
  • baleseti hozzátartozói nyugellátást,
  • mezőgazdasági szövetkezeti öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadékot,
  • mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadékát,
  • korhatár előtti ellátást,
  • szolgálati járandóságot,
  • átmeneti bányászjáradékot,
  • táncművészeti életjáradékot,
  • rokkantsági ellátást,
  • rehabilitációs ellátást,
  • baleseti járadékot,
  • bányászok egészségkárosodási járadékát,
  • fogyatékossági támogatást,
  • vakok személyi járadékát,
  • a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított ellátásokról szóló kormányrendelet alapján folyósított ellátást,
  • polgármesterek közszolgálati járadékát,
  • a kiegészítő rokkantsági támogatás, a kiegészítő hozzátartozói támogatás, az árvák kiegészítő támogatása és a honvédek baleseti járadékára való jogosultsága megállapításának és folyósításának szabályairól szóló kormányrendelet szerinti kiegészítő rokkantsági támogatást,
  • a honvédelmi adatkezelésekről szóló törvény szerinti, valamint a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti árvák kiegészítő támogatását,
  • a honvédelmi adatkezelésekről szóló törvény szerinti, a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának jogállásáról szóló törvény szerinti kiegészítő hozzátartozói támogatást,
  • a hadigondozásról szóló törvény alapján a Tny. 62. §-ában foglaltak szerint megemelendő rendszeres pénzbeli ellátásokat,
  • házastársi pótlékot,
  • házastárs után járó jövedelempótlékot,
  • nemzeti helytállásért elnevezésű pótlékot,
  • nemzeti gondozási díjat és
  • azokat az egyes személyes szabadságot korlátozó intézkedésekkel vagy semmissé nyilvánított elítéléssel összefüggésben járó emeléseket és juttatásokat, amelyeknek a Tny. 62. §-ában foglaltak szerinti emelését kormányrendelet elrendeli.

Más módosítások is lesznek

A Kormány 452/2024. (XII. 30.) Korm. rendelete a nyugellátások és egyes más ellátások 2025. január havi emeléséről nemcsak a 3,2 százalékos emelésről rendelkezik. Más juttatások összege is változik 2025-ben, ezeket is rögzíti a rendelet:

  • a rokkantsági járadék havi összege 2025. január 1-jétől 60 715 forint
  • az életüktől és szabadságuktól politikai okból megfosztottak kárpótlása alapján járó alapösszeg a 2025. évben 161 035 forint
  • a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlé, mely a 322 650 forintnál alacsonyabb nyugellátású és egyéb jövedelmű jogosultak járadékait egészíti ki 312 645 helyett 2025-től 322 650 forintra
  • a saját jogú nyugellátás és az özvegyi nyugdíj, baleseti özvegyi nyugdíj 2025. január 1-jétől havi 151 985 forint összeghatárig folyósítható együtt
  • a 2024. december 31-ét követő kezdő időponttól megállapított időskorúak járadékára való jogosultság esetén módosultak a jövedelemhatárok, és az időskorúak járadékának havi összegei.
  • a 2024. december 31-ét követő kezdő időponttól megállapított rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásra való
    jogosultság esetén az Mmtv. 9. és 12. §-a szerinti alapösszeg 142 060 forintra nő

A rendelet 2025. január 1-jén lép hatályba.

Címkék:
nyugdij, nyugdíjas, nyugdíjemelés, törvény, idős, járadék, pótlék, juttatás, január, idősek, rendelet, pénzcentrum kalkulátor, juttatások, nyugdíjkalkulátor,