Jöhet a kettős nyugdíjkorhatár Magyarországon? Nagy változás érik a Nők40 nyugdíj kapcsán

Pénzcentrum/InfoRádió2024. január 5. 14:58

A mostani hatszázalékos emeléssel jobban járhatnak a nyugdíjasok, mint az előző évben, mert a kormányzat szerint idén ennyi lehet az infláció mértéke, de az elemzői konszenzus szerint lehet, hogy 4 és 6 százalék között alakul majd az infláció - mondta el Farkas András nyugdíjszakértő az InfoRádióban. A szakértő emlékeztetett, hogy tavaly januárban 15 százalékos nyugdíjemelés volt, de az infláció annyira megszaladt, hogy novemberben szükség volt egy 3,1 százalékos pótlólagos és visszamenőleges emelésre is. Az viszont csak később derül majd ki, hogy ez fedezi-e valójában a tényleges nyugdíjas inflációt.

Hatszázalékos nyugdíjemeléssel indul az év, ezt 12-én megkapják a számlájukra azok, akik utalással kapják a nyugdíjukat, és utána pedig a postai kézbesítés szerint a hónapban minden érintetthez eljut a növelt összegű nyugdíj. Ez nemcsak az öregségi nyugdíjakra vonatkozik, meg az özvegyi nyugdíjakra, árvaellátásokra, hanem két tucatnyi olyan egyéb ellátásra, amit az emelésről szóló kormányrendelet felsorol, a legtöbben talán a rokkantsági rehabilitációs ellátásban részesülők vannak ezek között – mondta Farkas András. A nyugdíjkorhatár nem változik 2024-ben, továbbra is marad 65 év, így idén az 1959. január 1. és december 31. között született személyek számára nyílik meg a nyugdíjba vonulás lehetősége.

A nők kedvezményes nyugdíjának feltételei sem változnak, így egy nő a 65 éves nyugdíjkorhatár betöltése előtt idén is akkor igényelhet nyugdíjat, ha megszerzett legalább 40 évi jogosító időt, azon belül pedig legalább 32 év munkával szerzett szolgálati időt. Ez utóbbi feltétel 30 évre csökken, ha egy gyermeke súlyosan fogyatékosnak minősül. Az öt- vagy többgyermekes édesanyák pedig az ötödik gyermektől számítva egy-egy évvel, de összesen legfeljebb hét évvel csökkenthetik a szolgálati időre vonatkozó feltételt.

"Jelen pillanatban de facto kettős nyugdíjkorhatár van Magyarországon, a férfiak számára egyértelműen csak 65 év a legkorábbi életkor, amikortól igényelhetik a nyugdíjukat, a hölgyek viszont óriási többségében megteremthetik a 40 éves jogosító idő feltételt, akár 3-4-5 évvel a 65 éves nyugdíjkorhatár betöltése előtt, és nem biztos, hogy a törvényalkotó akkori szándékával egybevág, hogy kialakuljon ténylegesen egy ilyen kettős nyugdíjkorhatár Magyarországon" – magyarázta Farkas András. A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy várhatóan még ebben a hónapban megjelenik az a nemzetközi tanulmány, amelyet a kormány rendelt meg, és a nyugdíjrendszer fenntarthatósági kérdéseivel foglalkozik.

Címkék:
nyugdij, magyarország, nyugdíjemelés, változás, nyugdíjkorhatár, nők40, nők, korai nyugdíj, nyugdíjkorhatár emelés,