Sokkoló hír a magyar időseknek: ennyit a nyugdíjemelésről, egyre többen kerülhetnek bajba

Pénzcentrum2023. május 26. 09:03

Szinte biztos, hogy nem lesz évközi nyugdíjemelés, pedig a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának elnöke szerint 4,5 százalék is indokolt lenne az infláció miatt.

Szinte biztos, hogy nem lesz évközi nyugdíjemelés, legkorábban a törvényben is előírt, a valós inflációhoz igazított, novemberi korrekcióval nőhet az idősek ellátása - mondta a Népszavának Juhász László, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának elnöke. A szakember az ügyben levelet küldött a kormányank, amelyben azt kérte, a magas infláció miatt vizsgálják meg a rendkívüli nyugdíjemelés lehetőségét.

A levélre Banai Péter Benő államháztartásért felelős államtitkár válaszolt: mint kifejtette, a KSH adatai nem támasztják alá a nyugdíjasok azon kérését, hogy az ellátásokat júniusban vagy júliusban év elejéig visszamenőleg emelje a kormány legalább 3 százalékkal.

Ennek kapcsán Juhász László arról beszélt, hogy indokolt lenne további 1,2, és 0,3, vagyis az idei 3 százalékkal számolva összesen 4,5 százalékos emelés is. A két plusz tétel a tavalyi és a 2020-as, inflációtól elmaradó nyugdíjemelés pótlása lenne. Idén az infláció már elvitte a januári nyugdíjemelést, sőt a 13. havi ellátást is - tette hozzá.

Címkék:
nyugdij, nyugdíjas, nyugdíjemelés, drágulás, infláció, nyugdíjasok, nyuszet, infláció mértéke,