Keserves nyugdíjáról vallott a Neoton Família sztárja: ebből csak az éhen halásra futja

Pénzcentrum2023. február 17. 18:07

Borzalmas anyagi körülményeiről vallott a korábban ünnepelt sztár Pál Éva, aki korábban a Kócbabák és a Neoton Família együttesének is a tagja volt. Elmondása szerint, ha fia nem segítene neki anyagilag, egyszerűen éhen halna.

Borzalmas anyagi körülményeiről vallott Pál Éva, énekesnő – írja meglepetes.hu. A korábban ünnepelt sztár teljesen elszegényedett, aminek körülményéről is beszámolt. Ott kezdődött, hogy az énekesnőnek csupán nagy nehézségek árán sikerült kijönni már a devizacsapdából is. De ebből is úgy, hogy el kellett adnia a csepeli házát és egy jóval kisebbe költöznie.

Ám ezzel nem ért véget Pál Éva hányattatása, ugyanis korábbi vállalkozására is keményen ráfázott. Elmondása szerint, „naiv voltam, nem kellett volna közös vállalkozást csinálom egy inkorrekt személlyel. Egy egymillió forintos kiegyenlítetlen számlából három és félmilliós tartozás lett, így végrehajtás alá került. A levonások után havonta 28 500 forintot hoz a postás”. Mindez pedig odáig jutatta, hogy az énekesnő szerint, ha fia nem támogatná, akkor éhen halna.

Kutatást készít a Pénzcentrum a nyugdíjasok helyzetével kapcsolatban

A Pénzcentrum legújabb kutatásában azt vizsgálja, hogyan élték meg az idősek az elmúlt egy év válságait, és milyen várakozásaik vannak a jövőben. A kérdőívet nyugdíjasok és nem nyugdíjasok is kitölthetik. Köszönjük, ha válaszaival segíti a munkánkat!

Címkék:
devizahitel, szegénység, nyugdíjas, elszegényedés, énekes, hitelcsapda, devizahitel károsult, nyugdíjak, devizahitel károsultak,