Tombol a nyugdíjkrízis a magyar boltok kasszáinál: így falt fel mindent a drágulás

Horváth Zsolt Benjámin2022. december 12. 13:05

Novemberben ismét csúcsra járt az infláció, a két évtizede nem látott ütemű drágulás pedig az elemzői jóslatok alapján jövőre is velünk marad, megkeserítve minden magyar, így a nyugdíjasok életét is. Utóbbi réteget azért mindenképp érdemes kiemelni, őket ugyanis sokkal drasztikusabb mértékben sújta az általános drágulás mértékét is jócskán meghaladó élelmiszerinfláció, melynek üteme olyannyira gyors, hogy a novemberi emelés számos alapvető élelmiszerre vetítve már az adott hónapban sem sokat ért.  A Pénzcentrum most tíz alapvető élelmiszer átlagárán keresztül mutatja be, hogy mennyi zsemlére, tejre, tojásra, húsra futotta egy évvel korábban az átlagos nyugdíjösszegekből és mennyire futja most, 2022-ben. Nézzük mennyivel rövidítette meg valójában a járvány és a háború okozta gazdasági válsághelyzet az idős magyarokat.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) múlt héten nyilvánosságra hozott jelentése szerint az éves infláció továbbra sem lassul, novemberben éppen 22,5 százalékos szinten tetőzött. A fogyasztói árak októberhez képest is 1,8 százalékkal nőttek.

A mostani drágulás két évtizedes viszonylatban extrémnek számít, de elég ha csak az utóbbi évek statisztikáival vetjük össze. A tavalyi év 11. hónapjában például a pénzromlás 7,4 százalékon állt, de a Covid előtti utolsó "békeév", azaz 2019 novemberében még csak 3,4 százalékos volt az éves általános drágulás. Jelenleg tehát a havi drágulás közelebb jár a néhány évvel ezelőtti éves drágulás szintjéhez, mint az éves bázisú. Az átlagos drágulás pedig korántsem minden. Rengetege termék ugyanis hónapról hónapra ezt jócskán meghaladó mértékű drágulást produkál. A KSH havonta publikál egy közel 180 termékre és szolgáltatásra lebontott listát is, amiben mindig találni egészen sokkoló árváltozásokat is.

Loading...

A háztartási energia 65,9%-kal drágult. Ezen belül a vezetékes gáz ára 124,3, a tűzifáé 60,1, a palackos gázé 52,1, az elektromos energiáé 28,3%-kal nőtt. A tartós fogyasztási cikkekért 14,4, ezen belül az új személygépkocsikért 24,0, a fűtő- és főzőberendezésekért 21,1, a szobabútorokért 19,6%-kal kellett többet fizetni. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 13,8, ezen belül a szeszes italok 19,4%-kal drágultak. Az állateledelek ára 51,1, a háztartási fogyóanyagoké 34,2, a mosó- és tisztítószereké 32,2, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 30,5, a testápolási cikkeké 27,3%-kal lett magasabb. A szolgáltatások díja 9,0%-kal emelkedett, ezen belül a taxi 27,8, a lakásjavítás és -karbantartás 23,9, a járműjavítás és -karbantartás 22,7, a sport- és múzeumi belépők 20,0, a testápolási szolgáltatás 17,1%-kal került többe.

Az élelmiszerek ára 43,8%-kal emelkedett, ezen belül leginkább a tojás (102,9%), a kenyér (81,8%), a tejtermékek (79,0%), a sajt (78,8%), a vaj és vajkrém (77,3%), a száraztészta (70,8%), az édesipari lisztesáru (69,1%), a margarin (60,3%), a baromfihús (54,4%), a péksütemények (54,0%) és a tej (52,9%) drágult. A termékcsoporton belül a liszt (8,7%) és az étolaj (3,2%) ára nőtt a legkisebb mértékben. Ráadásul gyakran az infláció mértékénél is sokkolóbbak maguk az árak, amelyeket néha feldolgozni is nehéz.

A nyugdíjasok drágulás nagy vesztesei

Az, hogy az élelmiszerek drágulása mennyiben érint egyes társadalmi csoportokat, annak függvénye, hogy jellemzően milyen termékeket vesznek és milyen mennyiségekben. Ez alapján a magyar nyugdíjasok sokkal árérzékenyebbek, mint az aktív keresők, őket sokkal hátrányosabban érinti az árak emelkedése.

A KSH a társadalom egyes szegmenseire lebontva is áremelkedésről is vezet statisztikát, ami pedig általában vissza is igazolja azt a feltételezést, hogy a nyugdíjasok az élelmiszeráremelkedés legnagyobb vesztesei. Ez novemberben sem volt másképp. A nyugdíjas fogyasztóár-index 25,2 százalékos volt, a teljes népességre vetített 22,5 százalékkal szemben. Az élelmiszerek drágulását tekintve pedig az eltérés hasonlóan drasztikus.

Az idősekre nézve pedig ez ha lehet még lesújtóbb tény az általános inflációnál és komoly alapot ad arra a gyakran elhangzó panaszra is, hogy a nyugdíjak ma jóval  kevesebbet érnek, mint 5 vagy 10 évvel ezelőtt - különösen a járvány, illetve a háború berobbanása óta. És az sem mindegy persze, hogy az egekbe szökő inflációhoz 177 ezer forint körüli nyugdíjból, vagy egy átlagos fizetésből kell valahogy igazítani költéseinket.

Ezért is érdemes megnézni az alapvető élelmiszerekre vetített drágulást, és azt, hogy mennyit lehetne megkapni az egyes élelmiszerekből egy átlagos magyar nyugdíjból. Mivel azokról a termékekről van szó, amikre a nyugdíjasok a legnagyobb mértékben rászorulnak, ennek segítségével közelebb juthatunk annak átlátásához, mennyivel esett vissza a nyugdíjak vásárlóértéke az előző évhez képest.

Alig ér valamit a magyarok nyugdíja

A járvány és az orosz-ukrán háború által mostanra kialakított gazdasági helyzetben a nyugdíjak elértéktelenedéséről szóló állandó panaszok kezdenek ténykérdéssé és a hétköznapok reális megélésévé válni. Hogy ezt számszerűen is bizonyítsuk, hónapról hónapra segítségül hívjuk a KSH által publikált éves és havi élelmiszer-átlagárakat, illetve az átlagnyugdíjról szóló információkat. A két átlagot elosztva egymással egy indexszámot kapunk, amely azt mutatja meg, mennyit ért az adott évi (havi) nyugdíj zsemlében, párizsiban, tejben, sertéshúsban és egyéb termékekben. mérve. 

Miután januárban 3 százalékos, majd júliusban 2,6 százalékos nyugdíjemelés történt, novemberben is nőttek a magyar nyugdíjak, ez alkalommal 4,5 százalékkal. Az emeléseknek hála számításaink szerint novembertől az átlagnyugdíj összegét kapó idősek nagyjából 177 230 forintos havi ellátást kaphatnak, így novembertől ezzel számolunk, a rendkívüli prémiumokat nem kalkuláltuk bele a nyugdíjak vásárlóértékébe, csak a hónapról hónapra házhoz álló összeget.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Alábbi grafikonunkon ábrázoltuk, hogy a korábbi hónapokkal, illetve évekkel összevetve mennyire is futná az egyes alapélelmiszerekből. Ahogy ábránkon látszik, a termékek nagy részéből nem csak az előző havinál, vagy évesnél futná kevesebbre, de évtizedes viszonylatban is a padlón van a nyugdíjak vásárlóértéke.

Loading...

Az infláció szinte minden termék árán érezteti hatását, így nem is csoda, hogy zsemléből például 63,4 darabbal kevesebbre futotta novemberben, mint egyetlen hónappal korábban. Tojásindexből 92 darabos, azaz több, mint 9 doboznyi volt a visszaesés a nyugdíjkorrekció ellenére, 2,8 százalékos ESL tejből pedig 5,6 literrel jött ki keveseb. Bontott csirkére vetítve is úgy tűnhet, hogy a nyugdíjemelések csak loholnak az infláció mögött, hiába ugyanis a magas százalékos korrekció, közel két kilóval kevesebbre tellett a szárnyasból, mint az előző hónapban.

A párizsi kilóára ezzel szemben legalább stagnált, sőt 6 dekával többre is futotta belőle, mint októberben, de bizonyos termékek esetében a nyugdíjak vásárlóértékének kisebb-nagyobb növekedését is sikerült elérni a legújabb emeléssel. A burgonyaindex például 4,2, míg az almaindex 25,2 darabbal javult és a lisztindex is emelkedett 26, a cukorindex 32,3 darabbal. Sertéshúsból 3,3 kilóval több jött ki.

Loading...

Éves összevetésben az árindexek változásai már nem festenek ilyen felemás képet. Hiába ugyanis a legújabb emelés, alig találni olyan terméket, amiben mérve nem zuhant volna hatalmasat a nyugdíjak vásárlóereje.

Zsemléből 2022 novemberében 1915 darabbal kevesebb jött ki az átlagnyugdíjból, mint 2021 azonos hónapjában. Ez egyben 40 százalékos visszaesést is jelent. A tojás esetében is hasonlóan drasztikus mértékben esett az átlagos nyugdíjasok ellátásából kigazdálkodható mennyiség. 45 százalékkal, azaz 1486 darabbal (közel 150 dobozzal) futotta belőle kevesebbre az év 11. hónapjában, mint egyetlen évvel korábban. A burgonyaindex eközben 25, míg az almaindex 4,8 százalékos visszaesést produkált. Előbbiből 54, míg utóbbiból 19 kilóval jött ki kevesebb idén a jócskán megemelt nyugdíjból.

A tejindex 37 százalékkal romlott, ami számszerűen kifejezve 211 litert jelent. De a párizsiindex sem mutatott sokkal szebb képet. A felvágottból 19 százalékkal futotta kevesebbre, ami azt jelenti, hogy 16 kilóval kevesebbet lehetett belőle kigazdálkodni a 177 ezer forintot éppen csak meghaladó átlagnyugdíjból. A vizsgált húsok a legnagyobb visszaesést mégis a bontott csirke produkálta, aminek indexe 70 kilóval esett vissza.

Az egyetlen stagnáló árszínvonalú élelmiszer a sertéshús volt, aminek esetében a drágulást pontosan kiegyenlítették az emelések. Ennek indexe 2021 és 2022 novemberében egyaránt 111 kilón állt. Az árstopoknak és az emeléseknek hála tavaly óta javult a lisztindex (109 kilóval) és a cukorindex (95 kilóval). De a vizsgáltak közül csupán ebből a két termékből lehetett többet kigazdálkodni az átlagnyugdíjból, mint egy évvel korábban.

A Pénzcentrum nagy Boldogságtesztje 2022

Alig heverte ki a világ a pandémiát, februárban máris kitört az orosz-ukrán háború a szomszédunkban, emelkednek a vállalkozások és a háztartások energiaköltségei, nem mellesleg évtizedes rekordokat döntöget az infláció Magyarországon, egyes élelmiszerek pedig Európán belül nálunk emelkednek a legyorsabban. Egy ilyen mozgalmas, kiszámíthatatlan év végén kíváncsiak vagyunk hogy érzik magukat a magyarok, mi befolyásolja leginkább azt, hogy boldogok-e. Most elsősorban egy általános elégedettségi szintet értünk a fogalom alatt, kérdéseinkkel igyekeztünk lefedni egy átlagos élet minden szegmensét: munka, magánélet, közélethez való viszony. A tavalyi év után idén is felmérjük, boldog nép-e a magyar. Ha van 5 perced, és segítenéd a munkánkat, töltsd ki!

Címkék:
nyugdij, nyugdíjas, ksh, drágulás, kalkulátor, átlagnyugdíj, átlag, index, zsemle, nyugdíjak,