Kifakadtak a nyugdíjasok: nagyobb összegű emelést követelnek az elszálló infláció miatt

Pénzcentrum2022. augusztus 12. 09:46

Az időseket képviselő egyik szervezet véleménye szerint a nyugdíjasok egy részét a rezsikiadások növekedése és az általános infláció kilátástalan helyzetbe hozta. A szervezet soros elnöke az InfoRádiónak nyilatkozott aggodalmaikról. 

„A nyugdíjasok helyzete rendkívül kritikus" – fogalmazott Hegyesiné Orsós Éva, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának soros elnöke. A szervezet vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a medián nyugdíj 135 ezer forint, és mintegy 1,1 millió embernek a nyugellátása ez alatt a 135 ezer forint alatt van. Az ő esetükben a mostani rendkívül drasztikus infláció, amit a piacokon bevásárláskor, a patikákban gyógyszervásárláskor, illetve havonta a rezsifizetéskor tapasztalnak, nagyon komoly életminőségromlást eredményezhet.

Úgy látják, hogy a rezsi emeléséről szóló döntés előtt a kormánynak fel kellett volna mérnie, hogy a nyugdíjasok is könnyen lehetnek átlagfogyasztás felettiek. Hegyesiné Orsós Éva hozzátette, nagyon magas azoknak a száma, akiknek egyszerűen nincs miből megtakarítaniuk. Ami a spórolást illeti, amennyiben például az anyagi gondjaik miatt nem vennék meg például a gyógyszereiket, esetleg nem az egészségügyi állapotuknak megfelelően táplálkoznának, az az életesélyeiket is rontaná - tette hozzá.

Címkék:
rezsi, forint, nyugdíjas, nyugdíjemelés, drágulás, infláció, döntés, nyugdíjasok, nyugdíjak,