Megszólalt a MASZSZ: béremelési korrekciót, visszamenőleges nyugdíjkiegészítést akarnak

Pénzcentrum2020. február 15. 20:02

Béremelési korrekciót, legalább 1,2 százalékos visszamenőleges nyugdíjkiegészítést, a nemek közötti béregyenlőtlenség megszüntetését, valamint a közszolgáltatók számára mielőbbi bérajánlatot követel a Magyar Szakszervezeti Szövetség. A MASZSZ ezt a KSH inflációadatai és a GDP-növekedés alapján nemcsak indokoltnak tartja, de el is várja. A szövetség a VKF összehívását szorgalmazza.

A MASZSZ is örömmel üdvözli, hogy a "magyar gazdaság Európa élmezőnyében van", s a GDP a vártnál jobban, 4,9 százalékkal növekedett, hiszen ezek alapján teljesen egyértelmű kell legyen, hogy a "haszonból" a munkavállalók is részesüljenek - írja közleményében a mintegy 120 ezer tagot képviselő szövetség. A MASZSZ elnöke, Kordás László emlékeztet: a kormány tavaly év végén egyoldalúan, a szakszervezeteknek beígért egyeztetés nélkül 8 százalékos minimálbér-emelésről döntött, miközben a gazdasági növekedés ennél jóval többet, mindenképpen kétszámjegyű mértéket is elbír. A MASZSZ ebbe az igazságtalanságba továbbra sem hajlandó beletörődni, s most, a GDP növekedési mértéket ismerve mielőbbi újabb egyeztetést és béremelési korrekciót szorgalmaz. A szövetség elvárja, hogy a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma mielőbb egyeztessen a bérkiegészítésről - írják a közleményükben.

A nyugdíjak emelésével is elégedetlen a szövetség, hiszen az érdekvédők és a nyugdíjasokat képviselő szervezetek - így a MASZSZ nyugdíjas tagozata is - már a kormány által tavaly év végén jóváhagyott 2,8 százalékot is méltatlanul kevésnek tartotta - írják a közleményükben. Most viszont, hogy kiderült, az éves infláció 4,7 százalék - amelyből vélhetően 4 körüli százalék realizálódik majd - a szövetség 1,2 százalékos azonnali nyugdíjkiegészítést szorgalmaz. Ezt az elnök az élelmiszerárak drasztikus növekedésével is indokolja. Az árakhoz, a megélhetési költségekhez viszonyítva egyre több idős ember számít kisnyugdíjasnak, százezrek nyomorognak már így is, de mostantól még többen lesznek, akiknek havonta dönteniük kell: rezsit fizessenek, kiváltsák a gyógyszereiket vagy ennivalót vegyenek. Kordás hangsúlyozza: egyértelműen embertelenség lenne nem eleget tenni a nyugdíjkiegészítési igénynek.

A MASZSZ elnöke a nemek közötti, a nők hátrányára továbbra is fennálló jelentős bérkülönbségre is felhívja a figyelmet. Ezt támasztja alá a KSH legfrissebb jelentése is, amelyből egyértelműen kiderül, hogy egy átmeneti közelítés után újból mélyült a férfiak és a nők közötti bérszakadék - írják a közleményükben.

Kordás László felhívja a figyelmet a közszolgáltatásban a bérajánlatának halogatására. A közlekedési ágazatban dolgozók és a vízszolgáltatók körében is egyre nagyobb az elégedetlenség - véli a szövetség. A MASZSZ várhatóan a jövő héten egyeztet a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumának résztvevőivel, s arról, hogy milyen közös fellépéssel lehet a kormányból ajánlatot kikényszeríteni. Elképzelhető - monda az elnök -, hogy az érintett szakszervezetek egységesen fognak kollektív munkaügyi vitát kezdeményezni a kormánynál. 

Címkék:
pénzcentrum.hu, nyugdij, szakszervezet, bérek, maszsz, nyugdíjkiegészítés,