Jó hírt kaptak a nyugdíjasok: korábban érkezik a pénz

MTI2018. december 3. 12:04

Hétfőn megérkeznek az átutalással folyósított decemberi nyugdíjak a bankszámlákra, és a posta szintén megkezdi a kézbesítés.

Korábban folyósítják a decemberi nyugdíjakat a bankszámlákra, valamint a posta is megkezdi a kézbesítést - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján. A pénz már hétfőn megérkezhet. Novák Katalin elmondta, a kormány célja, hogy a nyugdíjasok juttatása megőrizze a vásárlóértékét. Az államtitkár elmondása szerint a nyugdíjak reálértéke több mint 10 százalékkal nőtt, nominálisan 30 százalékkal lett magasabb az összegük.

Januárban nyugdíjemelést hajtottak végre, húsvét előtt 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt adtak az időseknek, továbbá a jó gazdasági teljesítménynek köszönhetően novemberben 2,5 millió embernek fizettek nyugdíjprémiumot, másfélszer annyit, mint tavaly: idén legfeljebb 18 ezer forintot - sorolta Novák Katalin a 2018-as intézkedéseket. Úgy fogalmazott, hogy már 230 ezer nagymamát tudtak "visszaadni a családoknak" a Nők 40-nek köszönhetően. A program lényege, hogy a nők 40 év szolgálati idővel már a korhatár betöltése előtt el tudnak menni nyugdíjba - idézte fel az államtitkár.

Címkék:
pénz, nyugdij, öreg, idős, postás, idős kor, novák katalin,