Már ősszel jöhet a nyugdíjreform

Magyar Nemzet2014. július 29. 09:01

A kormány családpolitikai szellemisége összhangban van a Népesedési Kerekasztal által kidolgozott, új nyugdíjszámítási javaslattal, ezért akár már szeptemberben támogatást nyerhet a tervezet - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Harrach Péter. A felnevelt gyermekek számát és azok iskolázottságát is figyelembe vevő nyugdíj-megállapítási javaslat egyes elemeit a család- és ifjúságügyért felelős államtitkárság is megfontolandónak tartja.

A KDNP múlt héten jelezte, egyetértenek azzal, hogy a nyugdíj számításánál figyelembe vegyék a felnevelt gyermekek számát és azok iskolázottságát. Harrach Péter emlékeztetett: a koncepció megegyezik a párt 2007-ben megjelent nyugdíjtervezetével. - A nyugdíjrendszerben régóta jelen lévő igazságtalanságot számolná fel ez a fajta megközelítés. A Népesedési Kerekasztal olyan rendszerre tesz javaslatot, amely jutalmazza azokat, akik a közösség érdekében erőfeszítést tesznek, akik befizetéssel, illetve gondos gyermekneveléssel támogatják a rendszer fennmaradását. Ezt a befektetést jutalmazni kell - hangsúlyozta a frakcióvezető.

Címkék:
nyugdij, nyugdíjrendszer,