Pillanatok alatt emelik le a pénzt a számládról a csalók: ezek a legújabb módszerek

Pénzcentrum/InfoRádió2020. október 12. 09:30

Már a SIM-kártyánkat és az utalásainkat is célba vették a számlánkon tárolt pénzre utazó csalók. Bár a jegybank informatikai vezetője szerint a hazai pénzintézetek a kibertámadásoknak jól ellen tudnak állni, nekünk van mire figyelnünk.

A bankokat érő, például túlterheléses támadásoknak elég jól ellenállnak a hazai intézmények. Ugyanakkor az ügyfeleket érintő bankkártyás csalási kísérletek egészen új formái terjedtek el az utóbbi időben - erről beszélt az InfoRádiónak Gábler Gergely a Magyar Nemzeti Bank (MNB) modellezési és IT-felügyeleti igazgatója. Ennek kapcsán a klasszikus adathalász megoldások mellett két új módszert is említett: az egyik során alaposan megismerve a leendő áldozat kontaktjait valamely partnerének a nevében olyan hamis üzenetet küldenek, mely szerint - mondjuk egy szolgáltatónknak, vagy vállalkozó esetén az ügyfelünknek - megváltozott a számlája, és mostantól oda utaljunk. A másik esetben a banki kétfaktoros SMS-hitelesítésünket szeretnék kicselezni a csalók.

Ezt úgy teszik meg, hogy elmennek a szolgáltatónkhoz és új SIM-kártyát kérnek arra hivatkozva, hogy a régi megsérült.

Gabler Gergely kiemeli a csalások elleni védekezésnél, hogy banki adatot csak olyan felületen adjunk meg, amit mi írtunk be a böngészőbe, nem e-mailen kaptunk, illetve ne készítsünk képernyőmentést banki felületünkről. Emellett érdemes lehet felidézni a korábbi tanácsokat, miszerint érdemes ellenőrizni a weblap küllemét, nyelvezetét, de leginkább a webcímét: a csalók ha fel is tudnak húzni az igazira nagyon hasonlító oldalakat akkor sem tudják a webcím elejét, az úgynevezett domaint ugyanarra beállítani, hiszen az a banké.

Címkék:
csalás, internet, bank, biztonság, átverés, online, böngésző,