Pénzcentrum • 2026. augusztus 5. 16:33
Új, rugalmas lakástakarék-konstrukciót vezetett be az egyik hazai nagybank: az ügyfelek már négy, illetve nyolc év elteltével is kivehetik a pénzüket előre meghatározott hozammal, így nem kell a szerződéskötéskor eldönteniük, pontosan mikor szeretnék felhasználni az összeget.
Az új lakástakarék-termékben legfeljebb tízéves futamidejű megtakarításból az ügyfelek már négy, illetve nyolc év elteltével is kivehetik a pénzüket előre meghatározott hozammal.
Az OTP által bevezetett termék azoknak kínál megoldást, akik lakáscélra – például vásárlásra, építésre, felújításra vagy hitel-előtörlesztésre – gyűjtenek, de a felhasználás idejét az aktuális élethelyzetükhöz igazítanák. A konstrukcióban négy év takarékoskodás után 10, nyolc év után 20, a teljes, tízéves időszak végén pedig 30 százalékos prémiummal férhetnek hozzá a pénzükhöz.
Havi 50 ezer forintos befizetéssel számolva a maximális futamidő végére a bónusz akár az 1,8 millió forintot is elérheti.
A felgyűlt összeg felhasználásának igazolása eközben egyszerűsödött. A bank eltörölte az utólagos számlabenyújtási kötelezettséget, így a kifizetéshez elegendő egy nyilatkozatot tenni, valamint bemutatni az érintett ingatlan tulajdoni lapját.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A folyamat egyébként papírmentesen is végigvihető, mivel a szerződéskötés, a havi díjak csoportos beszedése és a kifizetés egyaránt intézhető online. Ez jól illeszkedik ahhoz a tendenciához, hogy az ügyfelek mintegy harmada már most is a digitális ügyintézést választja.