Pénzcentrum • 2025. március 5. 18:13
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1596,39 pontos, 1,85 százalékos emelkedéssel, 88 060,57 ponton zárt szerdán. Az árfolyamok aktuális alakulása nyomon követhető a Pénzcentrum árfolyam oldalán.
A részvénypiac forgalma 20,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: kedvezőbbé vált a nemzetközi befektetői hangulat, az elmúlt napok csökkenése után felpattantak az indexek. A magyar tőzsde is pluszban tudott zárni, különösen az OTP árfolyama emelkedett jelentősen.
A Richter-részvények szintén jól teljesítettek, a jelek szerint a vállalat szerdán közzétett hosszútávú stratégiáját, valamint az osztalékfizetés fenntartását kedvezően fogadták a befektetők. Az elemző hozzátette: a Mol-papírok gyengülését az olajár csökkenése okozhatta, a nemzetközi olajvállalatok tőzsdei árfolyama is kedvezőtlenül alakult.
A Mol árfolyama 22 forinttal, 0,77 százalékkal 2838 forintra csökkent, 2,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 730 forinttal, 3,12 százalékkal 24 110 forintra erősödött, forgalmuk 12,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 12 forinttal, 0,71 százalékkal 1700 forintra nőtt, forgalma 978,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 250 forinttal, 2,37 százalékkal 10 820 forintra emelkedett, a részvények forgalma 3,2 milliárd forintot ért el.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 8642,70 ponton zárt szerdán, ez 126,19 pontos, 1,48 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.