MTI • 2024. szeptember 6. 09:55
Nem várható nagy elmozdulás pénteken a nap első felében a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX 172,03 pontos, 0,24 százalékos emelkedéssel 72 415,44 ponton zárt csütörtökön.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött pénteki előrejelzésében kiemelte, kisebb emelkedéssel zárt csütörtökön a BUX index, pénteken a nap első felében nagy elmozdulásokra nem kell készülni, de délután jöhetnek izgalmak az amerikai munkaerőpiaci adatsor miatt. Kifejtette, a vezető részvények közül az OTP visszatért a 30 és az 50 napos mozgóátlagok fölé, amelyek 18 200 forint közelében képeznek támaszt, míg erős ellenállás 18 770 forintnál húzódik.
Az OTP-részvények ára csütörtökön 200 forinttal, 1,1 százalékkal 18 300 forintra erősödött, forgalmuk 3,1 milliárd forintot tett ki. A Richter továbbra is a 10 560 forintos támasz felett mozog, amelynek letörése esetén 10 376 forintnál lenne a következő támasz, az ellenállási szint 10 800 forintnál látható. A Richter-papírok árfolyama csütörtökön 40 forinttal, 0,38 százalékkal 10 610 forintra esett, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el. A Mol folytatta a csökkenést, a következő támasz 2620 forint közelében található.
A Mol csütörtökön 18 forinttal, 0,67 százalékkal 2666 forintra csökkent, 1,4 milliárd forintos forgalomban. A Magyar Telekom grafikonján változatlanul 1000 forintnál húzódik támasz, és 1060 forintnál ellenállás. A Magyar Telekom árfolyama csütörtökön 4 forinttal, 0,39 százalékkal 1018 forintra nőtt, forgalma 504,1 millió forint volt. Varga Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy célárcsökkentés érkezett a Mol árfolyamára.
Az Erste a korábbi 3450 forintról 2600 forintra húzta le a Mol célárfolyamát, az ajánlást pedig két szinttel, felhalmozásról csökkentésre rontotta. Az indoklásban egyrészt a következő években várható romló külső környezetet jelölték meg, amelynek következményeként csökkenhetnek a finomítói marzsok.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Másrészt a kialakult politikai helyzet miatt jó esélyt látnak arra, hogy Ukrajna megszünteti a kőolajellátást a Barátság-vezetéken keresztül, illetve a különadó-emelést sem lehet kizárni 2025-től. Jelenleg 13 elemző közül 7 vételre, 5 tartásra, 1 eladásra javasolja a Mol részvényeit, a medián célárfolyam 3378 forint.