Lerántjuk a leplet az újévi fogadalmakról: ennyit érnek az év eleji nagy elhatározások

Pénzcentrum2024. március 6. 21:02

Az újévi fogadalmak népszerűsége töretlen, ahogy az is, hogy ezeket a nagy elhatározásokat sokszor nem sikerül egész éven át betartani. A Provident által végzett közvélemény-kutatásból kiderül, hogy mennyire gyakori újévi fogadalom a pénzügyek tudatosabb kezelése. A több mint 2400 kitöltőtől gyűjtött adatok rámutatnak, hogy inkább a nők hajlamosabbak év elején takarékossági fogadalmat tenni, a másik nem tagjai közül főleg az idősebb, 50-60 év közöttiekre jellemző ez a gyakorlat. Bár a válaszadók mintegy fele szokta csak megfogadni, hogy jobban felügyeli kiadásait, közel 20 százalékuk legalább fél évig vagy akár egy évig is tudja tartani magát elhatározásához - olvasható a hitelintézet közleményében.

A felmérés szerint azok között, akik év elején megfogadják, hogy gondosabban kezelik pénzügyeiket, többen vannak a nők, mint a férfiak, előbbiek 58 százaléka, utóbbiak 42 százaléka vallotta ezt magáról. Leginkább a negyvenes és ötvenes korosztály tagjai tartoznak ide mindkét nemből. Jóval nagyobb a szórás a fogadalom betartását illetően: a válaszadóknak legnagyobb része (30%) csupán 1-2 hónapig tudja tartani magát elhatározásához, őket viszont már az a csoport követi kicsivel lemaradva, akik egész évben kitartanak, az ő arányuk 28 százalék. A dobogó harmadik fokára (a megkérdezettek 18 százaléka) azok állhattak fel, akik negyed és fél év közötti ideig tartják be a fogadalmukat. A válaszadók 13 százaléka állította magáról, hogy több mint fél évig tudja tartani elhatározását, 11 százalékuk pedig nem tudta vagy nem akarta megmondani, mennyi ideig tartanak ki.

Noha a pénzügyi takarékosság nem a legnépszerűbb újévi fogadalmak egyike, a magyarok javuló pénzügyi tudatosságát mutatja az a tény, hogy a takarékoskodó válaszadók közül legtöbben, vagyis 272 fő válaszolta azt, hogy havi akár 20 000 forintot is félre tud tenni.

A kutatás szerint a férfiak anyagi helyzete általában nagyobb megtakarítást tesz lehetővé, 32 százalékuk adta ezt a választ szemben a női résztvevők 17 százalékával. Kormegoszlás szerint a férfiaknál a negyvenes, az ötvenes és a 60 feletti korosztályból is 25 százaléknyian takarítanak meg ennyit, a nők esetében ekkora összeget a 60 feletti korosztály tud félretenni, az ő arányuk 38 százalék.

Felhasználási célját tekintve, akik havi 20 000 forintot tesznek félre, legtöbbször lakásvásárlásra vagy felújítási célból spórolnak – derült ki a felmérés adataiból. Vidék és főváros viszonylatban ugyanakkor tapasztalható éles eltérés a megtakarítások felhasználási célját tekintve – vidéken ugyanis míg a férfi válaszadók inkább lakáscélú megtakarításokkal rendelkeznek, a nők gyermekeikre vagy unokáikra tervezik fordítani az így félretett összeget. A negyven alatti férfiak körében az autóvásárlás is népszerű megtakarítási cél (6%), különösen a vidéki városokban élők esetében.

Címkék:
pénzintézet, megtakarítás, provident, hitelintézet, fogadalom, újévi fogadalom,