Nem várt dolog derült ki a Modernáról: ez régen nem a koronavírus-oltásról szól, érdemes vele számolni

Pénzcentrum2024. március 5. 06:45

Az elmúlt négy év során a Moderna, ami jelenleg is az mRNS-alapú vakcinák fejlesztésére összpontosít, kiemelkedő sikereket ért el a koronavírus elleni vakcináival, ám részvényei értékének csökkenése miatt a befektetők kevésbé szerették. Ennek ellenére a cég részvényeinek teljes hozama az elmúlt négy évben elérte a 230%-ot, és továbbra is számos jó oka van annak, hogy valaki a Modernába fektessen - jelentették a The Motley Fool szakértői.

Az elmúlt négy év a Moderna számára egy hullámvasút-szerű időszak volt. Az mRNA-alapú vakcinagyártó cég a koronavírus elleni vakcina sikeres fejlesztését követően került a figyelem középpontjába. Azonban, amikor a cég piacra dobott egyetlen termékének értékesítése rossz irányba kezdett el mozogni, a részvények gyakorlatilag kegyvesztetté váltak. Éppen ezért a Moderna részvényei az elmúlt évben 30%-kal estek, de az elmúlt négy év teljes hozama még így is 230% volt, és továbbra is jó okok vannak arra, hogy befektessenek a vállalatba - hangsúlyozzák a The Motley Fool szakértői.

1. Piaci részesedésszerzés

Bár a koronavírus elleni vakcina piac már nem olyan jövedelmező, mint korábban volt, nem fog teljesen eltűnni. A COVID-19 az Egyesült Államokban az egyik vezető halálok volt 2023-ban. Több millió ember, különösen azok, akik alapbetegségek miatt nagyobb kockázatnak vannak kitéve, minden évben beoltatják magukat.

Így a Moderna továbbra is generálni fog értékesítést ezen a piacon. Ráadásul ezen a fronton jól állnak: a számok azt mutatják, hogy a Moderna javítja pozícióját a koronavírus elleni vakcina területén. A biotechnológiai cég 2023 őszén az amerikai piacon 48%-os részesedéssel rendelkezett, szemben a 2022-es hasonló időszakban elért 37%-kal.

A Moderna ráadásul jelentősen csökkentette a lemaradását legnagyobb riválisával, a Pfizerrel szemben. 2022-ben a Modernának 18,4 milliárd dollár értékesítése volt szemben a Pfizer 37,8 milliárd dollárjával. Az előző évben azonban már csak 6,7 milliárd dollár volt 11,2 milliárddal szemben - még mindig a Pfizer javára -, de ez sokkal kisebb különbség mint 2022-ben.

A helyzet ugyankkor valamivel bonyolultabb lesz 2024-ben a The Motley Fool szakértői szerint. A Moderna ugyanis az évre összesen 4 milliárd dollárnyi értékesítési bevétellel számol, viszont azzal is kalkulálnak, hogy ebből legalább 3 milliárd dollárnak kellene lenie a koronavírussal kapcsolatos értékesítésnek.

2. Lehetséges katalizátor

A The Motley Fool szakértői viszont azzal is számolnak, hogy olybá tűnik, a Moderna közel áll egy nem koronavírusos termék piacra dobásához.Tavaly ugyanis pozitív eredményeket jelentett a vállalat egy RSV-vírus elleni vakcinájukkal kapcsolatban. Az oltás engedélyeztetése pedig már folyamatban is van.

Az RSV piac ráadásul még új; az első vakcinák csak tavaly kapták meg jóváhagyásukat. Az RSV ráadásul különösen veszélyes az idős emberekre és a Moderna szerint a piac csúcsforgalma akár 10 milliárd dollár is lehet a tetőpontján. Tavaly viszont ez mindössze még csak 2,5 milliárd dollár volt.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ez meglehetősen lenyűgöző tekintettel arra, hogy ez volt az első év, amikor az RSV vakcinák elérhetővé váltak. Ráadásul nem is voltak elérhetőek egész évben és sok országban még nem is engedélyezték

- fejtette ki ezzel kapcsolatban a véleményét Stéphane Bancel, a cég vezérigazgatója.

Más szóval, a Moderna egyelőre nem késett le semmiről. A társaság RSV vakcinaja jelentős mértékben hozzájárulhat bevételeik növeléshez, sőt csökkentheté a cég függőségét saját koronavírus franchise-uktól

3. Mély üzleti tervek

Az új RSV-vakcinán túlmenően, a Modernának több más terméke van késő-fejlesztés alatt. Ezek pedig három éven belül akár már piacra is kerülhetnek. Itt találhatunk többek között kombinált COVID-influenza vakcinát is. De a The Motley Fool szakértői megemlítik azt is, hogy a Moderna jelenleg együttműködve a Merck-el teszteli rákvakcináját. A szakértők mindezek miatt azt mondják jelentős potenciál rejlik még a Modernában, amit sokrétű programjuk látszik garantálni.

Címkék:
befektetés, megtakarítás, világ, megtakarítások,