Iszonyú fontos levél érkezik a bankodtól januárban: ki ne dobd, rengeteg pénzről van szó

Pénzcentrum2024. január 2. 10:01

Pár héten belül minden magyar számlatulajdonos fontos levelet kap a bankjától. Ebben kaphatjuk kézhez azt az összesítő kimutatást, amelyből kiderül, pontosan milyen költségei is voltak a számlavezetésnek az előző évben. A Bankmonitor szakértőjétől megtudtuk, a bankok legfeljebb az infláció mértékével emelhetik ezeket a költségeket, amik így várhatóan 18 százalékkal nőnek majd idén.

A bankoknak minden év január 31-ig kell elküldeniük a szabványos szerkezetű díjkimutatást az ügyfeleknek. A számlatulajok a legapróbb díjtételeket összesítve, egy év teljes költségét egyszerre szerepeltetve kapják meg a kimutatást. Így mindenkinek láthatóvá válnak azok a költségek, amiket a havi számlakivonatukon valószínűleg nem követnek figyelemmel minden hónapban, kiderül, valójában mennyit is fizetünk a bankszámlánékért.

A vonatkozó európai irányelv 2013-ban született meg, hazánk pedig 2016-ban implementálta. Az irányelv ennek legfontosabb elemei:

  • A szabályozás (illetve annak most aktuálissá vált harmadik fázisa, a PAD III.) átláthatóbbá teszi az ügyfeleknek a pénzforgalmi szolgáltatásokat az összehasonlíthatóság megteremtésével.
  • Egységes díjkimutatást küldenek a bankok, amelyet minden évben, egész évre vonatkozóan megkapunk ezentúl.
  • Zökkenőmentes pénzügyi mobilitás a fizetési számlák váltásának megkönnyítésével (ez már megtörtént az egyablakos bankváltás lehetőségének megteremtésével).

Tízezreket szórunk el feleslegesen

A bankok rendszerint minden év elején az előző éves inflációval növelik a díjaikat. Ez azt jelenti, hogy 2024 elején jellemzően 18 százalék körüli drágulás várható – közölte a Pénzcentrum megkeresésére Fülöp Norbert, a Bankmonitor elemzője, akinek számításai szerint egy ügyfél átlagosan 35 000 forintot költ a bankszámlájára.

Pedig ennek az összegnek egy jelentős részét meg is spórolhatnák, feltéve persze, hogy bizonyos feltételeket betartanak. Ilyen, hogy nem a bankfiókban, hanem ATM-ből vesznek fel pénzt, ami lényegesen olcsóbb megoldást jelent.

Különösen akkor, ha ki tudjuk használni a havi 150 000 forint díjmentes készpénzfelvételt. Erre minden hónapban bármelyik bank ATM-jében lehetősége van az ügyfeleknek, ugyanakkor arra érdemes figyelni, hogy ha többen használnak egy számlát, akkor összesen vehetek fel ennyi készpénzt költségmentesen

– közölte a szakember.

Hozzátette, emellett fontos, hogy az utalásainkat net- és mobilbankon keresztül végezzük, mert ez is olcsóbb annál, mintha bankfiókban tennénk ugyanezt. Mint ahogyan azon is sokat lehet spórolni, ha nem SMS-ben kapunk értesítéseket, hanem inkább push üzeneteket kérünk a mobilbankunkba. Hiszen amíg az SMS-ek 30 forint/db körüli költséget jelentenek az ügyfelek számára, addig a push üzenetek teljesen ingyenesek.

Illetve ma már rendelkezésre állnak ingyenes bankszámlák is, ezeknél azonban minden esetben valamekkora jövedelmet kell a számlára érkeztetni

– mondta a szakember.

Alig pár tízezer is elég a díjtalansághoz

A jövedelemnek ráadásul nem is kell olyan vészesen nagy összegnek lennie, legalábbis a Bankmonitor szerint az ingyenes számlacsomaghoz már havi 75 ezer forint beérkező jóváírás elegendő lehet bizonyos bankoknál.

Erre az UniCredit Bank Partner Aktív Zéró Csomag esetében van lehetőség, ami azok számára lehet optimális, akiknek nincs teljes állásuk, esetleg még csak felsőoktatási intézményben tanulnak és mellékállásban gyűjtenek pénzt. Vagy azoknak, akiknek csak valamilyen kiegészítő jövedelem (pl. GYES, GYED) érkezik a számlájára, vagy éppen akkor, ha az ügyfél nyugdíjas. Érdemes kiemelni, hogy ebben az esetben a minimálisan elvárt 75 ezer forintos jóváírásba a saját számlák közötti átutalás nem számít bele, ha a banknál van mindkét számla. Az összeg beérkezése viszont történhet több részletben is, ilyenkor a havi díjat utólag írják jóvá, amikor a minimális összeg beérkezése teljesül.

Fontos azonban megjegyezni, hogy amennyiben a vállalt jóváírás nem érkezik meg, akkor a bankok felszámolják a számlevezetési díjat.

De a Pénzcentrum kalkulátora szerint a CIB Bank is kínál ingyenes számlacsomagot, valamint az Erste Banknál is van ilyen opció. Mi havi 250 ezer forintos jövedelemmel kalkuláltunk számításunkban, úgyhogy az ingyenes bankszámlák elég széles rétegeknek lenne elérhető Magyarországon, ha bevállaljuk a bankváltást.

Hiába a kedvező lehetőség, nem szívesen váltunk bankot

Ugyanakkor a kártyadíjak utólagos behajtása miatt nem kell aggódni, az csak a legvégső eset, és ha minden jól megy, akkor erre nem is kerül sor. Ráadásul az ingyenes bankszámlákkal nem kell folyamatosan görcsölnünk, hogy mekkora összeget fizettünk az adott évben a bankunknak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Hiszen ekkor nincs havi díj, valamint ingyenes a bankkártya, az elektronikus csatornán keresztüli utalás, a csoportos beszedési és állandó átutalási megbízás, és akár a készpénzfelvétel is havi 150 000 forintig

– sorolta Fülöp Norbert.

Ám mindezen információk a magyarok túlnyomó többségének nem jelent elég motivációt ahhoz, hogy a januári kimutatásukkal a kezükben meginduljanak az aktuális bankjuk felé, és egy, az addiginál sokkal kedvezőbb lehetőségre váltsanak. A Bankmonitor elemzője szerint ugyanis egyes statisztikák szerint a magyarok nagyon nehezen váltanak bankot, az ügyfeleknek csak nagyjából a 3 százaléka teszi ezt meg. Pedig az egyszerűsített bankváltással a dolog pofon egyszerű.

A bankváltási folyamat hét lépésből áll:

  1. Megnyitjuk a választott bankban az új számlát - ha időpontot foglalunk, ez maximum egy órát vesz igénybe.
  2. Ezzel egyidőben beadjuk a számlaváltási meghatalmazást az új szolgáltatónak - ez alapján fogják a bankok átvezetni a csoportos beszedésekre és a rendszeres átutalásokra vonatkozó adatokat.
  3. A választott bank jelzi az igényt a régi bank felé - ez legfeljebb 2 munkanapot vesz igénybe.
  4. A régi szolgáltató átadja a szükséges adatokat a választott pénzintézetnek - ez maximum 5 munkanapot vesz igénybe.
  5. Ha ez megtörtént, akkor az új szolgáltatónál megnyílik a számla.
  6. Az új bank rögzít minden adatot, és egyeztet, ha erre van szükség - ez további 5 munkanapot vesz igénybe.
  7. A régi számla lezárása - 1 munkanap.

Így az egyszerűsített bankváltás mindennel együtt maximum 13 munkanapot vesz igénybe, és ideális esetben csak egyszer kell elmenni a bankba, a folyamat legelején.

Így állunk pénzügyi tudatosság terén

Ám a hazai ügyfelek előtt nem csak a számlavezetésüket illetően mutatkozik tér a fejlődésre, összességében a pénzügyi tudatosságunk sem túl acélos.

Az OTP Öngondoskodás Index friss adatai szerint a magyarok 39 százalékának egyáltalán nincs megtakarítása, ők egy nagyobb háztartási gép váratlan cseréjét, vagy az autójuk költségesebb javítását nem képesek megtakarításból finanszírozni. Ők azok, akik sok esetben hitelből finanszírozzák meg ezeket a kiadásaikat, ami lehet folyószámlahitel, hitelkártya vagy éppen személyi kölcsön

– mondta Fülöp Norbert.

Utóbbi kapcsán megjegyezte, a hitelkártyával érdemes óvatosan bánni, a fordulónapot követő 15 napon túl ugyanis akár évi 40-50%-os THM-et felszámolhatnak a tartozásra. Ez például egy 1 millió forintos tartozás esetében 33–42 000 forint havi költséget jelenthet. Késedelem esetén ráadásul még úgynevezett késedelmi díjat is felszámolhatnak, valamint korlátozhatják a hitelkártya forgalmát. A magyarok azonban mind tudatosabban használják a hitelkártyáikat az MNB adatai alapján: miközben a kamatmentes időszakon belüli követelések állománya 19 százalékkal emelkedett 2022 augusztusához képest, a kamatozó tartozásoké csak alig több, mint 9,2 százalékkal.

Árnyalja ugyanakkor a képet, hogy olyanok is vannak, akik pénzügyi termékek igénybevétele nélkül, kizárólag készpénzben és folyószámlán tartják a megtakarításaikat, az ő arányuk most 14 százalékra tehető. Ez azért probléma, mert a készpénz és a lekötés nélküli betétek zöme szinte egyáltalán nem termel hozamot, így az ilyen magtakarításokat az infláció még erősebben erodálja – fűzte hozzá a Bankmonitor elemzője.

Címkék:
bankszámla, bank, megtakarítás, bankolás, posta, díj, levél, magyarok, bankok, számlavezetés, banki költségek, bankmonitor,