Elképesztő, mi folyik a magyar boltok pénztárainál: sokan ezt csinálják a kasszáknál

Pénzcentrum2023. november 9. 11:02

A bankkártyás fizetések száma 40 százalékkal, az egy fizetésre eső összeg 10 százalékkal nőtt a K&H ifjúsági számlával rendelkező ügyfelek körében. Árva András, a K&H lakossági szegmens marketing vezetője elmondta: a fiatalok pénzügyi tudatosságát jelzi az is, hogy egyre többen választják az elektronikus megoldásokat, sőt ma már menő mobillal fizetni.

Erősödik a tudatos gondolkodás a pénzügyekkel kapcsolatban a magyar fiatalok körében. Természetesen ez mást jelent korcsoportonként, mert különböző a 14 év alattiak, a 14–18 évesek és a 18 éven felüliek élethelyzete. Az elmúlt évhez képest jelentősen nőtt a fiatalok bankkártyás költése, sőt az okoseszközös – mobiltelefonos, okosórás – fizetési lehetőségek igénybevétele is. A K&H ifjúsági számlás korcsoportjaihoz tartozó ügyfeleinél 2023 első kilenc hónapjában 40 százalékkal nőtt a bankkártyás tranzakciók száma 2022 első három negyedévéhez képest.

"Ezzel egyidejűleg ugyanebben az összehasonlításban 50 százalékkal nőtt a bankkártyás pénzforgalom az ifjúsági számlásoknál, utóbbi növekedésben benne van az inflációs hatás, azaz a drágulás is" - mondta Árva András, a K&H lakossági szegmens marketing vezetője. "A bank szakembereinek tapasztalatai szerint saját életkorának megfelelően minden korcsoportban erősödik az érdeklődés a pénzügyek iránt" - közölte a vezető.

Ebben a folyamatban nyilvánvalóan szerepet játszik az is, hogy egyre több helyen lehet bankkártyával fizetni. A bank szakértőinek tapasztalata, hogy a fiatalok a felnőtté válás egyik lépésének tekintik a bankszámla nyitását. Például a fiatalok először tapasztalhatják meg, hogy a tanácsadók személyesen velük beszélik meg a részleteket. A bankszámla nyitásának időszakával az a bank tapasztalta, hogy sokan 14-15 éves korukban kezdenek önálló számlát használni. A második nagy hullám összefügg a felsőoktatási beiratkozásokkal, mert az egyetemekkel és főiskolákkal az ösztöndíjak, a tandíjak, a vizsgadíjak és az esetleges szociális támogatások kapcsán pénzügyi kapcsolatba is kerülnek.

Eléggé divatos

Az egyik legfontosabb tendencia az elmúlt években, így az idén is a legfiatalabbak bankkártyahasználatának bővülése. “Nem szokatlan, hogy a gimnazista diákok bankkártyával fizetnek az iskolai büfében. A legjobb hír talán az, hogy divatos dolog a körükben a bankkártyás vagy mobiltelefonos fizetés. Ahogy idősebbé válnak, lehetőségük nyílik arra is, hogy az interneten önállóan vásároljanak. Amikor saját jövedelemhez, ösztöndíjhoz, alkalmi vagy rendszeres fizetéshez jutnak, akkor igénybe veszik a teljes körű bankszámla-szolgáltatásokat, természetessé válik a rendszeres bankolás. Végül, ha jövedelmük eléri azt a szintet, hogy már félre is tudnak tenni, akkor elkezdenek jobban figyelni arra is, milyen megtakarítási lehetőségeket vehetnek igénybe” - tette hozzá Árva András, a K&H lakossági szegmens marketing vezetője.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A pénzügyi ismeretek alapja, hogy a fiatalok átgondolják bevételeiket és kiadásaikat. Főként az utóbbi az érdekes, mert napvilágra kerülnek a felesleges költségek és azok, amelyeket csökkenteni lehet. Kiderülhet az is, hogy a fiatalok költségvetéséből is kigazdálkodható egy kisebb, 1-2 ezer vagy akár 5-10 ezer forintos havi megtakarítás.

Címkék:
bankszámla, netbank, K&H, bank, mobilfizetés, megtakarítás, bankolás, elektronikus, mobil, fiatalok, bankkártyás fizetés,