Kilátástalan helyzetéről vallott a magyar színészlegenda: éhenhalni sok, megélni kevés a nyugdíja

Pénzcentrum2023. szeptember 11. 12:00

Kilátástalan anyagi helyzetben van Galkó Balázs: a 74 éves színész nyugdíja 120 ezer forint, szerepet alig kap a színházakban, ezért bármilyen munkát elvállalna, hogy meg tudjon élni.

Egyre kilátástalanabb helyzetben van Galkó Balázs, a 74 éves színművésznek 120 ezer forint a nyugdíja, és bár négy gyereke is van, egyedül, magányosan él. A gégerákot is túlélő művész arról beszélt, nyáron még volt három darabban kisebb-nagyobb alakítása a József Attila Színházban, de ezeken kívül nem hívták már sehova, ezért bármilyen munkát vállalna, hogy meg tudjon élni.

A Magyar Köztársasági Érdemrenddel kétszer is kitüntetett színész a Blikknek arról beszélt, egyre kilátástalanabbnak érzi anyagi helyzetét.

Eddig volt viszonylag állandó fizetésem, ami nem volt eget verő, de valamelyest segített élni, most már az sincsen. A József Attila Színházban betöltött feladataim redukálódtak, kevesebb előadásom lesz, mint volt. Havonta mindössze egyetlen darabban játszom, ami semmire nem elég

- mondta Galkó Balázs. Elmesélte, nemrégiben a Madách Színház felkérte ugyan, hogy legyen a teátrum felügyelőbizottságának tagja, de az ezért járó havi százezer forint „az éhhalálhoz sok, az életben maradáshoz kevés”. Egészsége is leromlott az utóbbi években, szívével és az érrendszerével is gondok vannak.

Címkék:
nyugdij, nyugdíjas, megtakarítás, színész, szórakozás, megélhetés, színház,